A 15. forduló játékosa: Nyerges Krisztián
Adósak voltunk még az utolsó őszi forduló legjobbjával, megvártuk az MTK II-Baktalórántháza mérkőzés lejátszását, de a választásunk már nem módosult, a Szolnok elleni rangadón három gólt szerző Nyerges Krisztiánra esett.
- Jólesik az elismerés és köszönöm, hogy az nb2.hu engem választott meg a forduló játékosának. A mérkőzés előtt elfogadtam volna a döntetlent, hiszen ez is azt jelentette, hogy az élen telelhetünk. A meccs alakulását nézve azonban azt mondhatom, hogy egy kis hiányérzetem van, mert már két is góllal vezettünk, de védekezési hibák miatt elúszott a győzelem. Ha 2-0-al ki tudtuk volna húzni a szünetig, akkor szerintem megnyerjük a rangadót, illetve nekem is volt még egy helyzetem 3-2-es vezetésünknél; ha azt belövöm, akkor meglett volna a három pont. Persze annak azért örülök, hogy sikerült háromszor is betalálnom az ellenfél kapujába. A két tizenegyes-gólommal kapcsolatban elmondhatom, hogy amikor Farkas Balázs még a csapattársam volt a REAC-nál, több 11-est fogott meg az edzéseken, mint amennyit belőttem neki. Szerencsére most kettőből kettőt értékesíteni tudtam ellene. Persze a csapat sikere a legfontosabb, az másodrendű, hogy én hány gólt lövök – zárta gondolatmenetét Nyerges Krisztián.
(nb2.hu)
Csajok, foci, hírek, fotók, videók: kattints ide!
Még ez is érdekelhet:

3 hozzászólás
Ez vicc.Hát azért mert 3 gólt szerzett (ebből kettő büntető volt….). Enyhe túlzás hogy ő a forduló legjobbja.
Gratulálok a 3 gólhoz.Nem kívánom Nyerges Krisztián érdemeit kisebbíteni,de Bognár Győrgy a Sport Tv szakkomentátorának véleményével értek egyet: ” Felölem rúghat Nyerges akár 5 tizenegyest is,akkor is Antal Gábor (Szolnoki MÁV FC) rúgta a szép és látványos gólokat.Így övé a pezsgő”.Úgyhogy Nyerges kisebb arc=szimpatikus vélemény. Amennyiben valakivel csakúgy brahiból is rúgatják a 11-eseket, még gólkirály is lehet.
Szerintem is vicces egy kicsit nem ő volt a legjobb játékos.Senkiházi Nyerges Krisztián undorító egy játékos a többi Reacosokkal együtt.
Új hozzászólás