Három esélyes csata Siófokon

BeharangozóBFC-Siófok, PMFC 2010. márc. 19. 10:213

A 18. forduló rangadóját rendezik a Nyugati Csoportban holnap 15 órakor a Balaton partján. A házigazda Siófok (2.) a szintén dobogós Pécsi MFC-t (3.) fogadja. A résztvevők szerint háromesélyes derbi várható. A derbi a nagy visszatérésekről is szól, hiszen Hegedűs Lajos és Sütő László is volt már a Siófok játékosa korábban.

A hazai együttesnél minden rendben, mondhatni a nyugalom szigetén élnek a siófoki labdarúgók. A hét közben vált hivatalossá, hogy Tóth Balázs is csatlakozott a kerethez, így Horváth Károly vezetőedzőnek újabb ütőkártya került a kezébe, hiszen a középpályás NB II-es szinten jó erősítésnek számít. - Minden meccset ugyanúgy kezelek, ezért most nem bocsátkoznék semmiféle mondókákba. Nyerni akarunk a Pécs ellen is, úgy érzem, kiegyenlített találkozó várható, ahol a pillanatnyi erősebb, jobb koncentráció fog dönteni az egyik fél javára – mondta szerkesztőségünknek Horváth Károly vezetőedző.

A mérkőzés több játékos számára is pikáns lehet, ugyanis Hegedűs Lajos és Sütő László is volt korábban a Siófok labdarúgója. – Jó volt a Balaton-partiaknál játszani, kellemes emlékek fűznek a siófoki időszakomhoz – kezdte a két játékos. Aztán rögtön mindketten úgy folytatták, hogy bár egy korábbi gárda ellen kicsit mindig más pályára lépni, mint általában, az az idő elmúlt, így természetesen biztos PMFC-győzelemre voksolnak. – Számomra talán még szorosabb az érzelmi kötődés, hiszen voltam Siófokon csapatkapitány is, meg az NB II-es bajnokcsapat tagja is, és nagyon várom már, hogy most ellenfélként újra pályára léphessek abban a stadionban. Főként, hogy az ősszel betegségem miatt nem is játszhattam a siófok elleni pécsi meccsen – mondta Sütő László. Arra a kérdésre, hogy mint „régi ismerősök” mit gondolnak a Siófok játékosairól, játéktudásáról, elmondták, hogy bár hárman-négyen ma is tagjai a keretnek a régiek közül, a mai csapatot inkább csak az eredményeiből, illetve a híradásokból ismerik, hiszen a tavalyi NB I-es búcsú óta szinte teljesen átalakult az együttes. Épp ezért gondolják mindketten, hogy már nem az NB I-ben egykor 9. Siófok erejéből kell kiindulni – szerintük ma a PMFC egyéni képességek terén és egyre érettebbé formálódó csapatjátékát tekintve is fölülmúlja a Balaton-partiakat – írta a pmfc.hu.

P.B.
(Kép: pmfc.hu)

3 hozzászólás

németh istván - 2010. március 20. szombat - 07:32

Hajrá Pécs. Nehéz mérkőzésre van kilátás. Ez lesz az igazi felmérés,hogy milyen csapatunk van.

Hajrá BFC - 2010. március 20. szombat - 09:22

Hajrá siófok! Bízom a hazai sikerben, bár nagyon nehéz mérkőzések várnak ránk. Tipp: 2:1

Majcz Miklós - 2010. március 20. szombat - 13:38

HAJRÁ,HAJRÁ SIÓFOK!!!!Nehéz meccs lesz fiúk,de tiétek lesz mert tudtok meglepetést okozni!!!
Mindent bele!!!!!!!!!!!!!!!!

Új hozzászólás

  (szükséges)

  (szükséges)