Serie B: Az Inter árnyékában

NemzetköziSerie B 2010. máj. 22. 8:511

Annak ellenére, hogy Olaszország első számú labdarúgócsapata az Internazionale bejutott a Bajnokok Ligája döntőjébe, nem áll meg az élet a Campiano Cadettoban. Az olasz második vonal 41. fordulójában még szinte semmi sem dőlt el. A jelenleg érvényben levő szabályok szerint az első két helyezett automatikusan feljut a Seria A-ba, míg a 3.-tól a 6.-ig rájátszást játszanak.

Ha rápillantunk a tabellára, akkor jól láthatjuk, hogy a Lecce csapata egy döntetlen esetén is az olasz első osztályban találhatja magát. Az előző fordulóban De Canio Luigi csapata hazai pályán szenvedett vereséget, míg most a 16. helyen tanyázó Vicenza otthonába látogat. A két csapat januárban mérkőzött meg egymással, akkor a listavezető egy sovány góllal múlta felül ellenfelét.

A második helyen a magyar szempontból is érdekelt Brescia csapata található, akik a már búcsúzó Salernitana csapatát fogadják hazai pályán. Vass Ádáméknak kötelező a 3 pont begyűjtése, hiszen egy esetleges pontvesztéssel elveszíthetik az egyenes feljutást jelentő pozíciójukat. Egy tegnap rendezett edzőmeccsen Giuseppe Iachini legénysége 13-0-s győzelemmel hangolt a vasárnap megrendezésre kerülő bajnokira.

A rájátszásba kerülésre a legnagyobb esélye a Cesena, Sassulo és a Torino csapatának van.

A tabella 6. helyén helyet foglaló Citadella, a Crotone gárdáját fogadja, és egy esetleges vendég győzelem esetén pont azonosság léphet fel, ezért az utolsó rájátszást érő hely a 42.fordulóban találhat gazdára.

A Filkor Attilát foglalkoztató és jelenleg kiesőhelyen tanyázó Gallipoli a középmezőnyhöz tartozó Piacenza-t látja vendégül A hazaiaknak matematikailag még van esélyük a bentmaradásra, de több mint valószínű, hogy a következő szezont a harmadik osztályban töltik.

Borbás Viktor

Csajok, foci, hírek, fotók, videók: kattints ide!
Még ez is érdekelhet:

1 hozzászólás

Herman Balázs - 2010. május 22. szombat - 11:30

Hát ez a cikk PARÁDÉS nagyon ugyes vagy Viktor!!!!!!!:):)

Új hozzászólás

  (szükséges)

  (szükséges)