Segunda: A Murcia fölényes győzelme ellenére is kieső helyen

NemzetköziSegunda Division 2010. máj. 31. 11:330

Szombat kora este az ausztriai Innsbruckban lépett pályára Szaúd-Arábia legjobbjai ellen a világbajnokságra készülő spanyol labdarúgó-válogatott. A találkozót a 92. percben Fernando Llorente fejese döntötte el. Mindezek árnyékában vette kezdetét a spanyol másodosztály soron következő fordulója, ahol volt néhány meglepő eredmény.

A Liga Adalante 39. játéknapja számos izgalommal kecsegtetett az érdeklődők számára. A felsőházban változás ugyan nem történt, de a csapatok igen csak megizzadtak, hogy megtartsák jelenlegi feljutást jelentő pozícióikat.

A Real Sociedad hullámvölgybe került, hiszen az utóbbi 3 forduló alkalmával egyszer sem tudta begyűjteni a 3 pontot. Így Martin Lasarte Arrospide csapata győzelmi kényszerben lépett pályára az ugyancsak gyengélkedő, de magabiztos játékra képes Villareal B csapatával szemben. A vendégek csapata az első játékrészben igen aktívan játszott. A számos kidolgozott helyzet ellenére mégis a hazaiak jutottak előnyhöz. Egy igen csak vitatható esetet követően a játékvezető 11-est ítélt. A büntetőt egy pimasz mozdulattal Xabi Prieto váltotta gólra (1-0). Nem sokkal később egy felívelést követően a vendégek csatára került a földre. A játékvezető itt sem hezitált és az esetet büntetővel jutalmazta. A labda mögé Marco Ruben állt, aki a kapu jobb alsó sarkába bombázott (1-1).

A második játékrészben mindkét oldalon sorra bontakoztak ki a támadások, míg nem egy jobb oldali szögletet követően, szinte már-már lehetetlen szögből Mikel Gonzalez juttatta fejjel a labdát a hálóba (2-1). Ezzel az eredménnyel a hazaiak megőrizték első helyüket, míg a Villareal B visszacsúszott a 7. helyre.

A csak rosszabb gólkülönbségének köszönhetően második helyen tanyázó Levante csapata a gyenge teljesítménye ellenére is legyőzte 2-1-re a Vallecano-t.

A harmadik helyért hatalmas küzdelem van kibontakozóban. Míg a Cartagena 2:1-re múlta felül a Simon Anndrást ismételten nélkülöző Cordoba csapatát, addig a Betis a 90. percben Juanma révén szerezte meg a győztesnek járó 3 pontot a Huesa ellen. Így a két csapat azonos pontszámmal rendelkezik és minden bizonnyal valamelyikük jövőre a Primera División-t erősítheti.

Az alsóházban még senki sem dőlhet hátra. A Murcia sokáig úgy tűnt búcsúzik a 2. vonaltól, de a Celta Vigo fölött aratott magabiztos és meglepő győzelmének köszönhetően (4-1) reményei életben maradtak.

Igazi alsóházi rangadón a két kiesőjelölt Salamanca és a Real Union feszült egymásnak. A hazaiak megérdemelt győzelmet arattak (3-0), de még így is a búcsúzok között találhatóak, mivel a Cadiz felülmúlta a Gimnastic alakulatát (0-2).

További eredmények:
Numacia – Castellon 2-1

Borbás Viktor

Csajok, foci, hírek, fotók, videók: kattints ide!
Még ez is érdekelhet:
  Címkék:

Nincs hozzászólás

Nincsenek még hozzászólások.

Új hozzászólás

  (szükséges)

  (szükséges)