Sváb Dániel: Nagyon vártam a felkészülést
BlogFTC II, Sváb Dániel 2010. júl. 19. 20:16
Már a következő szezonra készülve újraindul népszerű rovatunk, ahol az NB II-ben szereplő játékosok szólalnak meg hétről-hétre és véleményezik a bajnokság eseményeit, történéseit. Elsőként a Ferencváros II játékosa, Sváb Dani írja le tapasztalatait. Nagy örömömre szolgál, hogy az nb2.hu-n megoszthatom Önökkel gondolataimat, élményeimet - kezdte a Fradi II fiatal játékosa.

Nos, kezdjük is el: a hosszú nyári pihenő után elkezdtük a felkészülést a Fradi második csapatával immár az NB II-re. Nagyon izgatottak voltunk ugyanis, a szezon végén kiderült, hogy az NB II–es csapatot Lipcsei Péter és Tuboly Frigyes fogja irányítani.
Amikor beléptem az öltözőbe nagyon meglepődtem ugyanis, számos „próbázó” érkezett hozzánk, hogy megmutassák, van helyük a Fradiban. Edzés előtt az öltözőbe bejött az egész szakmai stáb Prukner László, Nagy Tamás, Lipcsei Péter és Tuboly Frigyes, akik üdvözöltek minket, valamint Prukner László biztosított arról, hogy az egész stáb követni fogja, valamint teljes mértékben bekapcsolódik az NB II –es csapat munkájába is.
Az első héten a hangsúly a játékon volt valamint a játék után tartós futással vezettünk le. A második hétre kialakult a végleges keret és elkezdődött a munka érdemi része, nem csak terhelés szerepelt az edzésprogramban, hanem már nagyon tudatosan taktikai elemeket is kérnek tőlünk a mesterek. Az első tapasztalatok alapján, úgy érzem, az edzői stáb nagyon fel van készülve, minden tudatosan és logikusan van felépítve. Úgy gondolom rajtunk fog múlni, hogyan alkalmazzuk majd mindezte a pályán. Az edzéseken mindenki pörög, és mindenki a 100%-ot nyújtja, ugyanis bő a keret és tudjuk, hogy kemény bajnokság vár ránk, azt hiszem ez a természetes, hiszen egészséges versenyben fejlődünk a legjobban.

A második hét végén került sor az első hivatalos edzőmeccsre. A lábakban benne voltak az előző hét kemény futásai valamint az extrém hőség is kiszívta az energiát a szervezetünkből. De személy szerint nagyon vártam már a játékot. Az ellenfél a Szarvas volt, akik ha jól tudom most kerültek fel az NB III-ba. Nagyon jó edzőpartner volt a gárda, szívósak voltak, „akartak” futballozni, valamint nagyon szimpatikus kis csapat volt. Meglepő volt, hogy egész sokan voltak ránk kíváncsiak a szurkolók ahhoz képest, hogy csak egy edzőmeccs volt. Ez nagyon sokat jelent nekem, de mindenkinek egyaránt. Az első félidőben kidolgoztunk több helyzetet is amiket azonban nem sikerült kihasználni, ám a második félidőben sikerült betalálni: először Kovács István, majd Marton Attila rezgette meg a hálót.
Messzemenő következtetést nem lehetett levonni, úgy érzem voltak jó dolgok és próbáljuk megvalósítani, amit az edzők kérnek tőlünk. Már nagyon várom a következő felkészülési mérkőzéseket, remélem legalább ilyen jól fogunk teljesíteni!
Sváb Dániel
Csajok, foci, hírek, fotók, videók: kattints ide!
Hozzászólások:
