Davids a magyarok ellen
BeharangozóChampionship 2010. aug. 21. 12:120
A visszatérését a héten bejelentő, és az angol másodosztályba igazoló holland középpályással megerősödő Crystal Palace vendége lesz majd a Fülöp Mártont és Priskin Tamást is foglalkoztató Ipswich Town az npower Championship 3. fordulójában.
A 37 éves egykori holland válogatott játékos úgy nyilatkozott, érez még magában elég erőt ahhoz, hogy magas szinten űzze a futballt, és ennek bebizonyítására tökéletes bajnokság az angol második vonal. Fülöp Mártonnak tehát Davidssal is számolnia kell majd, ugyanis a magyar kapus biztos kezdő Roy Keane csapatában. Nem mondhatja el magáról ugyanezt sajnos Buzsáky Ákos, a Queens Park Rangers játékosa, aki sérülés miatt továbbra is harcképtelen, így nem lehet ott a Scouthorpe ellen, hogy segítse társait a hibátlan mérleg megtartásában. A másik még 100%-os együttes az a Millwall, amely újonc a második vonalban, ők a szintén feljutó Leeds Unitedhez látogatnak. Gyepes Gábor együttese, a Cardiff City még szintén veretlen a bajnokságban és a Doncastert látja majd vendégül a Ninian Parkban. A rutinos védő valószínűleg kezdő lesz, így komoly szerepe lehet abban, hogy a walesi csapat megtartsa jó mérlegét, míg a Halmosi Pétert foglalkoztató Hull Cityhez a Watford látogat majd, ahol a „tigrisek” feltehetőleg a magyar középpályás nélkül állnak majd fel.Szombat:
Coventry City – Derby County
Leeds United – Millwall
Bristol City – Barnsley
Burnley – Leicester City
Cardiff City – Doncaster
Crystal Palace – Ipswich Town
Hull City – Watford
Norwich City – Swansea City
Preston – Portsmouth
Qeens Park Rangers – Scunthorpe
Reading – Nottm Forest
Vasárnap:
Middlesbrough – Sheffield United
Heffler Péter
Csajok, foci, hírek, fotók, videók: kattints ide!
Még ez is érdekelhet:
Legfrissebb cikkek
NB1HU.HU HÍREK
NB3.HU HÍREK
SPORT365.HU HÍREK
Mourinho szerint Sahin mentálisan nem alkalmas a fociraDiósgyőr: Mr. X megjött, a Real Madridban is játszottFerencváros: Cserbenhagyásért jelentették fel a volt vezérigazgatótSzükségállapot percről-percre: Tucatjával maradnak el a meccsekHavazás: Hét mérkőzés elmarad a röplabda NB I-ben és NB II-ben

Nincs hozzászólás
Nincsenek még hozzászólások.
Új hozzászólás