Ismét villant az ajkai gólkirály

HírFC Ajka 2010. szept. 2. 8:350

Nem ül a babérjain Mihalecz Péter az Ajka múlt szezonbeli gólkirálya. Ezúttal a BKV volt az áldozat, akinek háromszor köszönt be a csatár a 4-0-s végeredménnyel záruló találkozón. A több klubot is visszautasító támadó jól kezdett.

A Videoton II elleni hazai x után a bajnokesélyes Gyirmóton kerekedtek felül, majd jött a BKV elleni siker. A csatár szerint továbbra is a mezőny első felében való szereplés a realitás: „Ahogy tavaly, az idén is ott vagyunk az első hatban. Az, hogy ott melyik helyezést csípjük el, az múlik hatalmas adag szerencsén és persze sok egyéb dolgon. Véleményem szerint a Pécs, Gyirmót, Tatabánya változatlanul bajnokesélyesek maradtak a játékoskeretük erőssége és a körülményeik okán.”- nyilatkozta a naplo-online.hu-nak Mihalecz. A tavaly termelt 19 gólnak is köszönhetően olykor a védők erőfitogtatás céljából nem mennek a szomszédba egy kis keménységért, ezt már az ajkai támadó több ízben is tapasztalta:

- Például télen a Kozármisleny védője lekönyökölt és azt szándékosnak véltem. Igaz, utána felhívott telefonon, megbeszéltük, sportszerűen elnézést kért a fiatalember. Összességében azt hiszem, a komolyabb kluboknál kapok kemény őrzőt, de alapjában igyekszem úgy teljesíteni, hogy ez ne befolyásolja a teljesítményemet. Ez csapatjáték, ha engem lekötnek, akkor szerencsére ott vannak a többiek és ez lehet az Ajka egyik fegyvere, amivel ellenfelei fölé kerekedik.

Mihalecz Péter eddigi négy góljával jó úton halad gólkirálysága megvédése felé, szombaton pedig a Budaörs ellen gyarapíthatja találatai számát.

Szabó Erik

Csajok, foci, hírek, fotók, videók: kattints ide!
Még ez is érdekelhet:
  Címkék:

Nincs hozzászólás

Nincsenek még hozzászólások.

Új hozzászólás

  (szükséges)

  (szükséges)