Királynőhöz méltó siker veszprémi módra

ÉrtékelésVeszprém FC 2010. szept. 2. 11:381

A harmadik fordulóig kellett várni a veszprémi szurkolóknak arra, hogy csapatuk három ponttal gazdagodjon. A bakonyiak a hatpontos Győri ETO II-höz látogattak, ahol kisebb meglepetésre legyőzték a hat pontos hazaiakat.

Bizony, időben érkezett a siker, hiszen a kezdésnek rögtön becsúszott két vereség, s talán már a vészharangokat is megkongatták a pesszimistább szurkolók a „Királynék városában”.

Orbán Tamás, a VFC szakvezetője a veszprémi Napló internetes oldalának elmondta, hogy ellenfelük nem igazán vette komolyan csapatát. „Ezúttal az történt, amire számítottunk. Lebecsültek minket és ez olyan alaphangulatot adott nekünk, amivel mi kerültünk lélektani előnybe.”

A mester szerint, amit a futball elvett tőlük a Honvéd II ellen, azt visszaadta az ETO II-vel szemben, ugyanis a győrieknek alighanem járt volna a tizenegyes. „Ugyan a Győr nem kapott meg egy jogosnak tűnő tizenegyest, ám erről azért kár beszélni, mert az első fordulóban a Honvéd II-nél mi is hasonlókat éltünk át és ez nem változtat már a végeredményen.” A rémes kezdést a rutintalanság számlájára írja a szakvezető, hiszen az nb2 már más kávéház, és ehhez mérten kell hozzáállni és cselekedni egy újonc csapatnak is.

„Úgy vélem, az első két fordulóban elszenvedett vereséget is leginkább csak magunknak köszönhetjük. Egyik esetben sem azért kaptunk ki, mert lefociztak bennünket, hanem azért, mert olyan egyéni hibákat vétettünk, amit az NB III-ban még büntetlenül megtehettünk, itt viszont már nem.” Orbán örült a kiemelkedő teljesítményeknek és hogy átlag alattit senki sem produkált. Bízik a hasonló folytatásban, meg a hétvégi, Szigetszentmiklós elleni hazai rangadó három pontos végkifejletében.

Szabó Erik

Csajok, foci, hírek, fotók, videók: kattints ide!
Még ez is érdekelhet:

1 hozzászólás

Schleck - 2010. szeptember 2. csütörtök - 22:04

Akkor lenne szép ez a győzelem ha szombaton behúznátok a 3pontot!Hajrá VFC!

Új hozzászólás

  (szükséges)

  (szükséges)