Harc az első pontért

BeharangozóBarcsi SC, Kozármisleny FC 2010. szept. 4. 12:117

A nyugati csoport 4. fordulójában az eddig veretlen Barcs a nullapontos Kozármisleny csapatához látogat. Jobb szezonkezdetről a barcsiak talán nem is álmodtak. Az első három fordulóban hét pontot szereztek, és csak rosszabb gólkülönbségük miatt állnak az ugyancsak hétpontos Ajka mögött a második helyen.

Nem indult ilyen jól a bajnokság a Kozármisleny csapatának, akik eddig mindhárom mérkőzésüket elveszítették, ráadásul a kapott öt gól mellett, rúgott találatot még nem jegyeztek. Pozitívum számukra, hogy bár még nem szereztek pontot, de egyik ellenfelükkel szemben sem játszottak alárendelt szerepet.
Bizakodásra adhat még okot, hogy a barcsiak bár kiválóan kapták el a ritmust, a csapat háza táján rengeteg változás történt a nyáron. Azonban úgy tűnik az új szakvezető Dragan Puskas keze alatt veretes társaság van születőben. A kozármislenyi védelemnek elsősorban a két montenegrói játékosra: Pavicsevicsre és Scepanovicsra kell majd figyelnie. A tatabányai meccsen piros lapot kapó Pókos biztos, hogy hiányozni fog a Barcs védelméből.
Ha nem születik meglepetés a találkozón, akkor a barcsiak akár az első helyen is találhatják magukat a bajnoki tabellán a negyedik fordulót követően.

Számadó Péter
Csajok, foci, hírek, fotók, videók: kattints ide!
Még ez is érdekelhet:

7 hozzászólás

cancar - 2010. szeptember 4. szombat - 13:16

Hajrá Barcs !Be kell húzni ezt a meccset a mai erőviszonyok alapján !!!

Messi67 - 2010. szeptember 4. szombat - 14:10

Hajrá Barcs!A papírforma szerint meg kell nyernünk a meccset, szerintem így is lesz!Minél többen jöjjenek el Kozármislenybe szurkolni, hogy segítsük a csapatot! Aki tud, hozzon vuvuzelát!

cancar - 2010. szeptember 4. szombat - 14:35

Messi mész ?
nincs egy hely ?

tirol - 2010. szeptember 4. szombat - 16:32

Hajrá misleny!!

Messi67 - 2010. szeptember 5. vasárnap - 09:39

Bocs Cancar,de most olvastam az üzenetedet,egyébként befértél volna.A meccsen a mezőnyben jobbak voltunk,de helyzetünk nem nagyon volt.Kaptunk két potya gólt.Ilyen kis pályán nem tudtuk a szerb csatárokat megjátszani.Minden indítás vagy hosszú volt,vagy a védők elfejelték a labdát.Hazai pályán teljesen más lesz,a Fradinak itt nem lesz esélye.A kispadunk sajnos nagyon rövid,nincs normális cserénk.A lelátón volt egy sárga pólós kozármislenyi “uriember”,aki olyan analfabéta kiabálásokat ordított,hogy szerintem futtballmeccset életében még nem látott!Ilyen bunkó emberrel még életemben nem találkoztam! HAJRÁ BARCS,SZOMBATON MINDENT BELE!

cancar - 2010. szeptember 5. vasárnap - 14:58

Ok Messi semmi baj

Zizz - 2010. szeptember 5. vasárnap - 15:21

Gyenge a kispad? Talán egy kicsit több lehetőséget kéne kapniuk a bizonyításra. az se lenne baj ha a szerbek passzolnának,mert azt nem szeretnek.

Új hozzászólás

  (szükséges)

  (szükséges)