Magyar győzelmek a Championshipben
NemzetköziChampionship, Focilégió 2010. okt. 2. 20:45
Mindegyik pályára lépő magyar játékos nyerte csapat tagja volt a Championship szombati játéknapján. Gyepesék a Barnsley-t múlták felül idegenben, Buzsákyék a Crystal Palace otthonából hozták el a három pontot, végül Fülöp Márton és Priskin Tamás együttese, az Ipswich hazai pályán verte a Leeds-et.

A védelmében Gyepes Gáborral fölálló Cardiff idegenben verte a Barnsley együttesét. A walesiek góljait Craig Bellamy és Seyi Olofinjana szerezték. Ezzel az eredménnyel Gyepesék továbbra is tartják második pozíciójukat a tabellán.
Szintén idegenben nyert a Queens Park Rangers. Buzsákyék hihetetlen izgalmak közepette szerezték meg a győzelmet. Hiába vezetett a QPR a második félidő elejétől, a 89. percben Cadogan révén egyenlített a hazai csapat. Buzsákyék azonban nem adták föl a három pont megszerzésének lehetőségét, és egy perc múlva Helguson találatával behúzták a meccset.

Fülöp Mártonnal a kapuban és Priskin Tamással a padon kezdte meg mérkőzését a Leeds ellen az Ipswich. Az ipswichiek már 1-0-ra vezettek mikor az 52. percben Priskin lehetőséget kapott. Amíg két magyar volt a pályán született ugyan két gól, de a különbség nem változott (2-1).
A magyar érdekeltségű gárdák közül egyedül a Hull City nem tudta besöpörni a három pontot. A Tigriseknél ezúttal sem volt a meccskeretbe nevezve Halmosi Péter.
Az élcsapatok közül a Norwich magabiztosan győzött idegenben, ezzel a Kanárik őrzik dobogós helyezésüket. Az alsóház rangadóján, a Middlesbrough és a Portsmouth összecsapásán gólzáporos döntetlen született. A Boro már 2-0-ra vezetett a félidőben, mikor a vendégek fölálltak.
Championship 10. forduló, eredmények
Ipswich Town – Leeds United 2-1
Millwall – Burnley 1-1
Barnsley – Cardiff City 1-2
Crystal Palace – Queens Park Rangers 1-2
Doncaster Rovers – Nottingham Forest 1-1
Hull City – Coventry City 0-0
Bristol City – Norwich City 0-3
Leicester City – Scunthorpe 3-1
Middlesbrough – Portsmouth 2-2
Preston North End – Reading 1-1
Sheffield United – Watford 0-1
Swansea – Derby County 0-0
Az élcsoport állása: 1. QPR 26 pont, 2. Cardiff 20 pont, 3. Norwich 19 pont
M. Á.
Csajok, foci, hírek, fotók, videók: kattints ide!
Hozzászólások:
