Újabb gólt szerzett Priskin Tamás

NemzetköziChampionship 2010. nov. 8. 15:02

Az angol másodosztályban szereplő magyar játékos kitűnő formában játszik az utóbbi időben. Egy héttel azután, hogy győzelemhez segítette csapatát a Millwall elleni bajnokin, újra sikerült betalálnia a Championshipben, ezúttal ráadásul vendégjátékosként. Priskin Tamás az Ipswich Town csatára képünkön még a Watford színeiben ünnepli gólját.

Az Ipswich Town csatára kezdőként lépett pályára a Sheffield United otthonában, és már a 6. percben megzörgette a hálót. A végig kiegyenlített játékot hozó találkozón a hazai csapatnak Quinn révén sikerült ugyan egalizálnia a 29. percben, de a “Kékek” még az első játékrészben belőtték a győztes találatot. A 40. minutumban McAuley előtt nyílt szabad terület, aki a kimozduló Simonsen mellett lőtt a kapuba.

Ezzel a győzelemmel az Ipswich feljött a tabella hatodik helyére, ám szurkolói szemmel még ennél is fontosabb, hogy érezhetően emelkedik Priskin Tamás ázsiója. Fülöp Márton, aki szintén a suffolki csapat játékosa, a múlt héten a Daily Star-nak dicsérte a fiatal támadót: Fülöp szerint a szurkolók egyre jobban megkedvelik a magyar játékost, ami nagy segítség lehet abban, hogy a csatár felszabadultan, magabiztosan játsszon.

Priskin 2009 nyarán érkezett az Ipswichez, ám az első szezonjában összesen 3 gólt rúgott (ebből egyet a QPR színeiben, ahol az idény második felében kölcsönben volt). A 2009/2010-es kiírásban visszatért Roy Keane csapatába, tízszer kapott lehetőséget (csereként hat alkalommal) és ötször góllal hálálta meg a bizalmat. A Ligakupában utoljára október végén sikerült betalálnia, ahol győzelmükkel még mindig talpon maradtak.
Csajok, foci, hírek, fotók, videók: kattints ide!
Hozzászólások: