Stieber remeklésével nyert az Aachen
Összefoglaló 2010. dec. 7. 17:52
A Bundesliga 2, azaz a német másodosztály 15. fordulójának pénteki játéknapján a négy mérkőzés óta nyeretlen Alemannia ismét megvillantotta oroszlánkörmeit és Oberhausenből elhozta a három pontot. A mérkőzésen szerepet kapott az Aachen magyar középpályása Stieber Zoltán is, de most nem a jól megszokott szerepben remekelt.
Az idényben már többször brillírozó játékos most a jobb oldalon volt egyszerűen zseniális, aki ezen a poszton próbált minél több gondot okozni a hazaiak bal bekkjének Hergesellnek. A mérkőzés nagy részében azonban át-átkerült a megszokott helyére. Stieber most nem játszotta végig a bajnokit, a 84. percben Gueye állt be a helyére. A magyar fiú igen aktív volt az egész mérkőzés alatt, volt négy kapura lövése, a második gólnál szögletből adott gólpasszt a sarokrúgáshoz előrehúzódó középső védő Stehlének. Passzai rendre megtalálták a csapattársakat, 21 átadásából 20 alkalommal a címzetthez érkezett a küldemény. Gólt ugyan nem szerzett most, de így is csapata egyik legjobbja volt ezen az estén, ahol ismét nyerni tudtak a sárgák. Az Aachen ezzel győzelemmel a 9. helyet foglalja el a tabellán, egy ponttal megelőzve a Bochumot, amely majd csak hétfőn játszik.RW Oberhausen – Alemannia Aachen 1-2 (0-1)
Gólszerzők: Lamidi (55.), ill. Arslan (45.), Stehle (50.)
Íme Stieber Zoli gólpassza:
(Írta: Molnár István / Focilégió)
Csajok, foci, hírek, fotók, videók: kattints ide!
Még ez is érdekelhet:
- Aláírta megújított mezőkövesdi szerződését Véber György – videó!
- Videó: sorsdöntő meccsen nyert a Szigetszentmiklós a Paks ellen
- Videó: “Nem volt pénz a feljutásra?” – Dirk Berger válaszol
- Videó: összefoglaló a bajnok Mezőkövesd utolsó győzelméről és az éremátadásról
- Videó: íme a Zidane ellen készülő magyar csapat
Legfrissebb cikkek
NB1HU.HU HÍREK
NB3.HU HÍREK
Az NB II-ben is marad a bravúrral feljutott Várda sikeredzője
10-1-es kiütése ellenére is NB II-es lehet a Felsőtárkány
Videó: a Várda botrányos meccsen jutott az NB II-be
Videó: Bücs Zsolt és Dobos Barna elemzett a Sopron és a Dunaújváros mérkőzése után
Osztályozó: a REAC előnyből várja az osztályozó visszavágóját

Nincs hozzászólás
Nincsenek még hozzászólások.
Új hozzászólás