Csoda a Barcs bentmaradása

ÉrtékelésBarcsi SC 2011. jún. 15. 14:19

Talán Kuckó Gábor utolsó meccs utáni nyilatkozata foglalja össze legjobban a barcsi szezont, mely szerint "a Barcs bentmaradása bravúr."

Bizonytalansággal indult a bajnokság, jobban mondva még el sem indult, amikor arról lehetett hallani, hogy jobbára távozó játékosok vannak inkább Barcson.

A második fordulóban olyan győzelmet szerzett a csapat, amelynek az értéke csak most év végén csúcsosodott ki, hiszen azt a Veszprémet verték meg, amely pontosan három ponttal végzett mögöttük a bajnokságban.

Kordé bombája nem csak a Veszprém ellen vezetett sikerre, hanem a bajnokesélyes Videoton II ellen is. Harcias és önfeláldozó játékának köszönhetően egygólos győzelmet aratott a vendég Barcsi SC gárdája azaddig veretlen Videoton II otthonában a hetedik fordulóban. A találkozón végig fölényben játszó fehérváriakon Kordé Zoltán bombája fogott ki. Az ezzel a góllal elért győzelemmel a somogyiak a tabella élére ugrottak.

Novemberre visszaköszönt a szezon előtti pénzügyi probléma. A csapat játékosainak közel 10 millió forinttal tartozott a klub.

Ennek ellenére az otthoni meccseket azért hozta a csapat, bár az idegenbeli utazásokkal voltak problémák. A pécsi derbire nem érkezett meg a csapat, így játék nélkül kapott a PMFC három pontot.

Idő közben új vezetőség vette át az irányítást a klubnál és a múlt tisztára mosását tűzték ki célul.

Nem csak a klubvezetés újult meg, hanem a kispadra is új ember került. Kuczkó Gábor vezetőedző már első meccsén pontot szerzett a csapattal.

Végül sikerült az áhított bent maradás. A Barcs jövőre is az NB II-ben folytathatja. Bravúr!
Hozzászólások: