A Honvéd II súlyos sérüléstől is tarthat a vereség mellett

ÖsszefoglalóBudapest Honvéd FC II-MFA, DVSC II DEAC 2011. okt. 31. 9:30

A Budapest Honvéd második csapata hazai pályán 1-0-s vereséget szenvedett a DVSC-DEAC együttesétől. A találkozó mindent eldöntő találatát Mokánszki szerezte a mérkőzés 21. percében. A kispestiek számára borzalmasan indult a találkozó, hiszen Nagyot már az ötödik percben le kellett cserélnie Vincenzo Mazzeónak, a középpályás sérülése súlyosnak tűnt.

Bp. Honvéd II – DVSC-DEAC 0-1 (0-1)

Budapest, 100 néző. Vezette: Erdős (Péter, Hofbauer)

Honvéd: Vereckei – Kostolani, Gengeliczki, Szala, Moga – Futó (Vernes 53.), Nagy A. (Tisza K. 5.), Czár, Hercegfalvi (Vólent 68.) – Kemény, Lengyel

DVSC-DEAC: Verpecz – Bényei, Ludánszki, Mardare, Sigér  - Spitzmüller, Lucas, Alisic (Burics 78.), Mokánszki – Marinkovics (Szécsi 73.), Csorba (Albert 89.)

Gól: Mokánszki (21.)

Sárga lap: Futó (27.), Lucas (70.), Vernes (86.), Szécsi (89.)


Vincenzo Mazzeo: – Egy erős, szervezett csapat ellen játszottunk, amely jó játékosokból áll. Jól kezdtük a mérkőzést, de Nagy sérülése miatt át kellett szerveznem a csapatot. Ettől függetlenül az első és második játékrészben is voltak lehetőségeink, a döntetlen reálisabb eredmény lett volna, de a futball már csak ilyen. Nagy sérülése súlyosnak tűnt, de egyelőre várjuk az orvosi vizsgálat eredményét.


Forrás: honvedfc.hu, dvsc.hu
Csajok, foci, hírek, fotók, videók: kattints ide!
Hozzászólások: