A négy NB I-es Honvéd-játékos nem fogott ki az Orosházán
ÖsszefoglalóBudapest Honvéd FC II-MFA, Orosháza FC 2011. nov. 15. 13:45
Az Orosháza az elmúlt szezonvégi osztályozó mérkőzés után az idei bajnokságban is akkor került szembe a Honvéd akadémistáival, amikor az NB I-es csapat éppen nem játszott, így ezúttal is –bár kevesebben, mint az osztályozón- visszajátszók erősítették a kispesti fiatalokat. A kapuban a rutinos Tóth Iván állt, a mezőnyben Akassou, Johnson és Hercegfalvi szerepelt.
Budapest Honvéd-MFA – Orosháza FC 1–1 (1–0)
Bozsik Stadion, műfüves pálya. 200 néző. Vezette: Farkas Á. (Bozó, Varga II G.)
Honvéd-MFA: Tóth I.– Sundas, Baráth, Bjelkanovic, Fejes J. – Akassou, Johnson – Ihrig-Farkas, Vernes, Czár (Vólent, 71.) – Hercegfalvi. Edző: Vincenzo Mazzeo
Orosháza: Molnár T. – Kerepeczki, Futaki, Lupsa, Szabó A. –Juhász N., Varga R. (Tóth D., 85.), Végh A. (Bozsóki, 91.) , Petneházi – Ács (Szabó T., 71.), Randelovic. Vezetőedző: Major László
Az első félidő 30. percéig –talán a késő őszi napsütés miatt- álmos mezőnyjáték folyt az Orosháza számára idegen műfüves pályán. Ezután a Honvéd több veszélyes támadást vezetett, melynek következtében a 31. percben Hercegfalvi 20 méterről zúgó felső kapufát lőtt.
A félidő végén, a 44. percben egy kontratámadás végén Vernes hagyta faképnél a vendég védelmet és 12 méterről gurította a labdát a kapu bal alsó sarkába, 1-0.
A második játékrészben –talán a szigorú edzői fejmosás miatt- az OFC bátrabb játékot játszott, aminek következtében sikerült az egyenlítés.
Az 52. percben Petneházi bal oldali lapos beadását Végh tovább pörgette a jobb oldalon érkező Randelovic elé, az apró termetű csatár 8 méterről kilőtte a rövid sarkot, 1-1.
Ezután a kispestiek nagyobb fokozatra kapcsoltak és számtalan kontratámadásuk végén Molnár kapus bravúrjai mentették meg csapatunkat a góltól. A mérkőzés hajrájában viszont Lupsa dönthette volna el a mérkőzést, de közeli fejese mellé szállt.
Edzői nyilatkozatok:
Vincenzo Mazzeo: – Nagyon jól játszott a csapatom, büszke vagyok a fiatal játékosok teljesítményére, de sajnos, nem sikerült feltennünk a pontot az i-re, mert gólokkal kellett volna nyernünk.
Major László: – Örülök, hogy megmaradt a két csapat között a 4 pontos különbség. A hátralevő két mérkőzésen 4 pontot kellene szerezni terveink megvalósításához.ű
Forrás: oroscafe.hu
Csajok, foci, hírek, fotók, videók: kattints ide!
Hozzászólások:
