A BKV-nál búcsúzna szépen az Ajka

BeharangozóBKV Előre SC, FC Ajka 2011. nov. 27. 11:12

Elrontotta hazai búcsúját az FC Ajka, amely az előző fordulóban otthon vesztett pontokat a Videoton FC-PFLA ellen. Artner Tamás most idegenben szeretne bizonyítani együttesével, de nem lesz könnyű, bár döcög a BKV...

Az FC Ajkának nem úgy sikerült a hazai búcsú, ahogy tervezték, hiszen megosztoztak a pontokon a Videoton II-vel. “Ez volt sorozatban az ötödik ikszünk, ráadásul valamennyit meg kellett volna nyernünk – fogalmazott Artner Tamás, az ajkaiak szakvezetője. – A fehérváriak is elismerték, hogy jobbak voltunk, rengeteg lehetőségünk volt, mégsem győztünk. Fontos azonban, hogy mentünk előre és jól játszottunk. BKV rossz helyzetben fog telelni, ha tőlünk kikap. Nem lesz egyszerű a feladat, mert szerintem a közlekedésiek jobbak annál, mint amit a tabella tükröz. Természetesen mi a három pontért utazunk. Hetek óta azon múlik az eredményességünk, hogy képesek vagyunk-e belőni a lehetőségeinket. Nagyon bízom benne, hogy az idei búcsú ebből a szempontból is sikeres lesz.”

Ness Hungary NB II Nyugati-csoport, 15. forduló:
BKV Előre SC – FC Ajka 13:00
Sport utca, vezeti: Lovas László (ifj. Kormányos, Buzás)
Az NB2.hu tippje: 1-1

Forrás: naplo-online.hu

Csajok, foci, hírek, fotók, videók: kattints ide!
Hozzászólások: