Pásztor 5% esélyről beszél a Fradi ellen, az UEFA miatt nem lesz tévéközvetítés
BeharangozóBékéscsaba 1912 Frühwald Előre SE 2011. nov. 30. 8:52
Ma, szerda este 18 órától a Békéscsaba a Ferencváros együttesét fogadja a Magyar Kupa nyolcaddöntőjében. Pásztor József együttese meglepheti a zöld-fehéreket.
Pásztor József, a lila-fehérek vezetőedzője így vélekedik az esélyekről, a beol.hu-nak nyilatkozott: “Mivel két mérkőzésen dől el a továbbjutás kérdése, így a Ferencváros az egyértelmű esélyes. Nekünk, megítélésem szerint, öt százaléknyi az esélyünk a továbbjutásra. Jól mutatja az NB I és a másodosztály közötti különbséget, hogy az előző fordulóban az FTC 5-2-re nyert az NB II-es őszi bajnok, hazai pályán a bajnokságban veretlen Szolnoki MÁV FC otthonában. A Fradi amióta Détári Lajos vette át a csapatot, összeállt és feljövőben van, ezt igazolja, hogy az utolsó hat NB I-es bajnoki találkozóján veretlen maradt, és tizennégy pontot gyűjtött. Szeretnénk egy jó mérkőzést játszani. Nem fogunk beállni védekezni, hanem megpróbálunk futballozni.”Pásztor József dolgát némileg megnehezíti, hogy Horváth, Laurinyecz és Szigeti sem játszhat a Ferencváros ellen.
Közben kiderült, hogy a mérkőzésről nem lesz élő, tévés közvetítés: “A Magyar Labdarúgó-szövetség a keddi napon azzal a kéréssel fordult a Sport Televízióhoz, hogy társaságunk a Békéscsaba-Ferencváros mérkőzést az UEFA figyelmeztetése miatt vegye le szerdai műsoráról. Az ügy hátterében az áll, hogy az európai szövetség határozata értelmében az Európa-liga-találkozókkal egyidőben nem lehet más sorozatokból élő összecsapást sugározni a televízióban. Csatornánk a partneri viszony erősítése érdekében helyt adott az MLSZ kérésének, és a 17 órakor kezdődő Kecskemét-DVSC-TEVA mérkőzést tűzi műsorára. A műsorváltozással járó esetleges kellemetlenségekért Kedves Nézőink elnézését kérjük.” - áll a Sport TV közleményében.
Habár Pásztor József megfelelő tisztelettel nyilatkozott a Ferencvárosról, de azért egy meccsen mindenki képes meglepni erősebb ellenfelét, így a Békéscsaba akár meg is lepheti a Fradit a Kórház utcában.
Magyar Kupa, nyolcaddöntő, első mérkőzés:
Békéscsaba Előre 1912 SE – Ferencváros 18:00
Kórház utcai stadion, vezeti: Fábián Mihály
Az NB2.hu tippje: 1-0
Csajok, foci, hírek, fotók, videók: kattints ide!
Még ez is érdekelhet:
Hozzászólások:
