Arany László az NB II Keleti-csoport válogatottjának az élén

SzövetségBalmazújváros Sport 2011. dec. 5. 12:30

Az NB II-es bizottság harmadik alkalommal rendezi meg a Telki edzőközpontban az NB II Kelet-Nyugat gálamérkőzést, amelyen a hagyomány szerint leginkább a másodosztály fiatal tehetségei kapnak szerepet.

Tavaly két pályakezdő tréner, Mátyus János és Horváth Ferenc vezették a két válogatottat. Az idén a Nyugati csoport reprezentánsait Vincze „Pilu” István gardírozza majd, míg a „keletiek” irányítója, csapatunk vezetőedzője, Arany László lesz.

Idén már harmadik alkalommal rendezi meg az MLSZ NB II Bizottsága Telkiben az NB II Kelet-Nyugat gálamérkőzést, amelyen a másodosztály fiatal tehetségei bemutatkozhatnak az élvonalbeli csapatok vezetői, a menedzserek és a média képviselői előtt.

A Kelet válogatottját idén Arany László, a Balmazújváros vezetőedzője irányítja, míg a Nyugat válogatott szakvezetője Vincze István, a Tatabánya szakmai igazgatója lesz. Segítőik az elmúlt két évben győztes válogatottak edzői, Horváth Ferenc és Mátyus János lesznek, kapusedzőként Kövesfalvi István és Brockhauser István dolgozik a csapatok mellett, míg a technikai igazgató a legutóbbi két alkalomhoz hasonlóan Bucsik István lesz. A gálamérkőzés után kerülnek kiválasztásra azok a játékosok, akik január 20-29. között Törökországban edzőtáboroznak, és három nemzetközi mérkőzést játszanak. Az NB II válogatottat ezeken a mérkőzéseken már Dárdai Pál irányítja.”

Arany László a Balmazújváros Sport honlapjának nyilatkozott: “Ez nagyon nagy megtiszteltetés nekem, s ezzel együtt a csapatomnak, a Balmazújvárosnak is. Hétfőn délután találkozunk a kerettel Telkiben, az MLSZ edzőközpontjában. Ott leszünk, s gyakorlunk szerdáig, amikor 12 órától megmérkőzik egymással a két csapat. A játékosokat nem én válogattam, de hárman tőlünk is bekerültek. Oláh Gergő (1989), Kállai Gabi (1989) és Kónya Márk (1989) is ott lesz velem.”

A Keleti csoport válogatottját rajtuk kívül Szántai Levente (1982) (Mezőkövesd), Kunsági Roland (1990) (REAC) kapusok, és Preklet Csaba (1991) (Eger), Kovács Zoltán (1986) (Vecsés), Makra Zsolt László (1982) (Békéscsaba), Albert Ádám (1990) (Vác), Czár Richárd (1992) ( Honvéd B), Farkas István (1985) (Cegléd), Kornis Attila (1989) (REAC), Sós Márkó (1990) (REAC), Orosz Márk (1988) (Szeged), Ludánszki Bence (1990) (DVSC-DEAC), Csorba Szabolcs (1991) (DVSC-DEAC), Petneházi Márk (1988) (Orosháza), Szepessy Róbert (1985) (Szolnok), Mundi Roland (1988) (Szolnok), Hamar Ádám (1986) (Mezőkövesd), Kenderes Zoltán (1989) (Cegléd), Balogh Szabolcs Marcel (1988) (Cegléd), Bene Attila (1988) (Kazincbarcika) mezőnyjátékosok alkotják.

Forrás: balmazfoci.hu

Csajok, foci, hírek, fotók, videók: kattints ide!
Hozzászólások: