NB I-es légiósokkal sem ment a Honvéd-MFA-nak – A Keleti-csoport 15. helyezettje
ÉrtékelésBudapest Honvéd FC II-MFA 2011. dec. 5. 10:58
Szezonértékelő sorozatunkban a keleti-csoport tizenötödik helyezettjéhez, a Budapest Honvéd FC-MFA csapatához érkeztünk.
A Honvéd-MFA már a tavalyi idény végén is kiesőhelyen végzett, de köszönhetően a feltöltésnek simán bent maradt a piros-feketék második alakulata, mivel az osztályozó mérkőzésen legyűrték az Orosházát, több NB I-es játékossal megerősítve. A győzelemnek köszönhetően biztosan NB II-es induló maradt a Honvéd-MFA, ám átsorolták a klubot a keleti-csoportba, amely sokak szerint gyengébb, mint a nyugati. Objektíven ezt nem lehet megítélni, mivel nincs összehasonlítási alapunk.Maradjunk is inkább témánknál, vagyis a Honvéd-MFA őszi szereplésénél. Az őszt még Szalai László regnálása alatt kezdte meg a Honvéd, de előre tudható volt, hogy ez csak ideiglenes megoldás lehet. Így is történt, a hetedik fordulóban már az olasz Vincenzo Maezzo ült a csapat kispadján, aki vereséggel mutatkozott be, 3-0-ra kikapott a Honvéd-MFA a Szeged otthonában.
Az első hat fordulóban 5 pontot gyűjtött a Honvéd-MFA, míg a további kilenc meccsnapon további 6 egységet szorgoskodott össze az olasz mester és együttese. Ennek tükrében nehéz eldönteni, hogy jól szerepelt e a csapat.
Akadémiai együttes lévén szokás mondani, a játék a lényeg, hiszen a fiataloknak tétmeccsek kellenek. Ez idáig rendben is van, de álljunk meg egy szóra. A Honvéd-MFA keretében például alkalomadtán 6-7 légiós is szerephez jutott, így volt ez a Nyíregyháza elleni utolsó fordulóban is. Marek Kostolani, Boris Bjelkanovic, Mfon Johnson Marshal, Harmony Ikande, Nikola Pantovic és Ionut Sergiu Moga is keretben volt. Persze közöttük is akad tinédzserkorú labdarúgó.
Az említett nevek közül főleg Kostolani és Bjelkanovic lóg ki, akiket az első csapathoz igazolt Supka Attila, de a játékosok csődöt mondtak. Ez a fajta csapatépítési út egyelőre nem tűnik túlságosan járhatónak, hiszen az eredmények is mutatják. Nem működik a végy pár légióst, aki nem kell az NB I-es csapatba, majd tegyél hozzá pár tehetségesnek vélt fiatalt és kész is a csapatod. Tizenöt meccsen két győzelem és öt döntetlen mellett nyolcszor kapott ki a Honvéd, ami a 15. helyre volt elegendő ősszel.
Ha komoly változás nem következik be a csapat életében, akkor ismét lehet izgulni a bent maradás miatt.
Az ősz játékosa: Vólent Roland
A támadó a csapat legeredményesebb játékosa volt 3 góljával, a Ligakupában és a Magyar Kupában is szerzett gólt az első csapatban.
Az ősz meccse: 0-0 a Szolnoki MÁV FC ellen
Hazai pályán fogadt a Honvéd-MFA a feljutásra és bajnoki címre esélyes Szolnok csapatát a 4. fordulóban. Szalai László irányításával pontot szerzett a Honvéd.
Az ősz negatív meglepetése: 3-0-as vereség Szegeden
A Szeged 2011 együttesétől a hetedik fordulóban kapott jókora verést a Honvéd-MFA, amelyre sokan nem számítottak.
P.B.
Csajok, foci, hírek, fotók, videók: kattints ide!
Hozzászólások:
