A lét a tét, avagy kell a 32 csapatos NB II?

VéleményKelet, Nyugat 2011. dec. 14. 10:00

A címben felvetett kérdés akár költői is lehetne, azonban foglalkoznunk kell vele, mert a jelen megindokolja.

Kell e a kétszer tizenhat csapatos NB II? Ez irományom fő kérdése, melyet igyekszem a lehető legmélyebb mélységekig felboncolni. Alig néhány hét múlva, a negyedik évemet indítom útjára az nb2.hu hírportálnál. Egyszerű meccstudósítóként kezdtem, aztán szerkesztő lettem, majd 2010 február óta főszerkesztőként próbálom előrevinni az oldal szekerét, ami nem egyszerű. De most nem is erről kell írnom. Sokkal inkább a sokak által imádott sportág honi helyzetéről és azon belül is az „amatőr” labdarúgásról. Az amatőr jelzőt cseppet sem sértőnek szánom és főleg nem a játékosok irányába, hiszen nem feltétlenül a labdarúgók tehetnek arról, hogy milyen körülmények között kell ma működnie az NB II-nek. A sokat szidott NB II-es labdarúgók nagy többsége ugyanis munka mellett sportol. Az pedig nem könnyű! Jómagam is sportoltam, igaz nem labdarúgó voltam, de a napi 8-10 óra munka, plusz a heti négy-öt edzés, hétvégén pedig meccs kellemes emlékeket idéz fel bennem. Ha ebből az aspektusból nézzük nem is olyan rossz teljesítmény az NB II-ben focizni. Persze vannak kivételek is, hiszen léteznek olyan NB II-es klubok is, ahol nem kell a munkával foglalkoznia a játékosoknak, mert gyakorlatilag a hobbijukkal kereshetik a kenyerüket. Szóval az emberi teljesítmény nem rossz, de mi van a körülményekkel?

Felépítetlen rendszer és teljesíthetetlen elvárások

Elcsépelt duma a gazdasági válságra hivatkozni, de évekkel ezelőtt nem volt ilyen, mint manapság. A szezon lefújását követően ugyanis lasszóval, olykor pedig vontatóval kell csapatokat vonszolni az NB II-es mezőnybe. Érdekes, de szerintem nem meglepő tendenciát lehet felfedezni az NB II-ben. Szóljon nyugodtan, akit esetleg a következő tény meglepne: hat szezonnal ezelőtt tíz olyan csapat volt az NB II Keleti-csoportjában, amely mára eltűnt az osztályból: – Jászapáti, Makó, Soroksár, Bőcs, Baktalórántháza, Karcag, Budafok, ESMTK, Szentes és Kecskeméti TE – utóbbi előrelépett, hiszen évek óta NB I-es a Kecskemét. De mi történt a többiekkel?

Valahol megszűnt a klub, valahol éppen az utolsókat rúgja, valahol stagnál az NB III-ban. A „gazdagabb” nyugaton sem jobb a szitu. Ott nyolc csapat játszotta el ugyanezt. Emlékszünk még az Integrál-DAC-ra, a Celldömölki VSE-re, a Budakalász MSE-re, a Hévízre, a Balatonlellére vagy a Kaposvölgyére és a Barcsra? Utóbbi kettő tavaly veszett oda. A köztes éveket jobb nem is nagyító alá venni, mert sokkal elriasztóbb eredményeket kapnánk. Az óriási fluktuáció és csapat összeszenvedés nem a klubok hibája, hanem a rendszeré. Gondoljunk csak bele, az NB II és NB III summa summarum 128 csapatot foglalkoztat. Sokkoló szám egy olyan országban, ahol nagyon sok komoly gazdasági és egyéb probléma van, ami nem teszi lehetővé a 128 csapat zavartalan működését. Számtalan kisváros, település, de olykor község működtet futballcsapatot, ami nem baj, de természetes, hogy nem tudnak profi körülmények között működtetni ennyi klubot. De akkor mi a megoldás?

Kis foci, kis pénz, kevés csapat

A megoldás egyértelműen a bajnokság létszámának csökkentésében rejlik. Mind NB II-es, mind NB III-as szinten. A szó legszorosabb értelmében kellene drasztikus létszámcsökkentésbe kezdeni, hiszen nincs létjogosultsága a kétszer tizenhatos csoportoknak. Első lépésben újra életre kellene hívni a tartalékbajnokságot, ahol az összes NB I-es második csapat szerepelhetne. Ezzel összesen hét csapat már meg is szűnne az NB II-ben. Ha képzeletben most húznánk egy margót, akkor elképzelhetnénk egy ilyen NB II-es mezőnyt: MTK, Gyirmót, Kozármisleny, Tatabánya, Ajka, Veszprém, Baja, Sopron, Szolnok, Békéscsaba, Balmazújváros, Cegléd, Mezőkövesd, REAC, Eger, Kazincbarcika. Ugye, hogy nem is olyan rossz? Persze elnézést kérek a képzeletben kiesőktől. Az NB III-ban is gyökeres változások kellenének, a hatszor 16 csapat évek óta nem jön össze. Fel kellene már valakinek ébrednie végre, bőven elég lenne a kétszer 16 együttes. Talán, akkor jobb körülmények és stabil lábakon álló klubok lennének.

Ahol van pénz, ott sincs ennyi csapat

Kicsit körbenéztünk a szomszédos országokban, ahol jobb gazdasági körülmények vannak, de még sincs ennyi csapat, mint nálunk. Szlovéniában az 1. SNL-ben 10 csapat szerepelt, a 2. SNL-ben 10, míg a 3. SNL-ben 2×14 klub játszik hétről-hétre. Ausztriában, a Bundesligában 10 együttes van, az 1. Ligában szintén 10 klub van, míg a Regionalligában 3×16 csapat szerepel. Még ez is sokkal is kevesebb, mint hazánkban. A követendő példák előttünk vannak, már csak lépni kellene…

Pintarics Balázs

Csajok, foci, hírek, fotók, videók: kattints ide!
Hozzászólások: