Román csapat ellen is készül a tavaszra a kis Loki
HírDVSC II DEAC 2012. jan. 7. 10:10
Január 9-én megkezdi a felkészülést a tavaszi szezonra a DVSC-DEAC együttese. Flórián Zsolt a dvsc.hu-nak beszélt a felkészülés tervezett menetéről.
- A Létavértessel együtt kezdjük a felkészülést – mondta honlapunknak Fórián Zsolt. - Az első hét főleg az orvosi vizsgálatokról és a tesztekről szól majd, a hét végén pedig kiegészülve néhány NB I-es és NB III-as labdarúgóval egymás közti meccset játszunk. A második hét végén a tervek szerint egy román csapattal mérkőzünk meg, a felkészülési időszakban egyébként az Egerrel és a Békéscsabával is összecsapunk. Az ötödik hétre két edzőmeccset tervezünk, szerdán és szombaton, az ellenfél valószínűleg a Nyírbátor és a Hajdúböszörmény lesz, majd a rá következő héten jön a Szolnok. A keret alakulásáról még nem sokat tudok mondani. Oláh Gergő – aki az előző szezont Balmazújvárosban töltötte kölcsönben -, illetve a Hajdúböszörményből visszatérő Tóth Csaba velünk kezdi a felkészülést. Szó van róla, hogy az NB III-as fiókcsapatból kerülnek fel néhányan, és várunk fiatal próbajátékosokat is.
Forrás, fotó: dvsc.hu
Csajok, foci, hírek, fotók, videók: kattints ide!
Hozzászólások:
