Edzésben a Veszprém is, Alexet mindenképpen pótolni kell

HírVeszprém FC 2012. jan. 11. 17:28

Kedden egy könnyed-ráhangoló futással kezdte meg a Veszprém FC a felkészülést a tavaszi idényre.

Napi két edzéssel, edzőmeccsekkel tarkított programot állított össze a vezetőedző Vágó Attila. “Kemény munka vár a keretre, de a felkészülést igyekszik változatossá tenni: a kötelezőkön túl a futófolyosót, a konditermet és az uszodát is használni fogják.”

- Az már biztossá vált decemberben, hogy Alex Ausztriába távozik, ezért a helyére mindenképpen igazolnunk kell egy tapasztalt csatárt. Lehetőleg NB I-et is megjárt, tapasztalt támadót szeretnénk foglalkoztatni - hangsúlyozta a jelenleg hetedik helyezett VFC trénere.

Vágó Attila elmondta, a bundaügyben gyanúsítottként kihallgatott Hegedűs Gyulára is számít, hiszen a szövetség egyelőre semmilyen hivatalos értesítést nem küldött erről. A szakvezető aláhúzta, természetesen szeretnének felkészülni arra az esetre is, ha netán a belső védő játékjogát felfüggesztenék, ezért a posztján is tesztelnek néhány labdarúgót.

Kapus poszton is változás várható erről a tréner úgy fogalmazott, fiatal, tehetséges játékost szeretnének igazolni, akit a többiekkel versenyeztetni lehet.
- Nagyon fontos számunkra, hogy a hagyományainkhoz híven a helyi nevelésű, kötődésű fiatalok is szerephez jussanak a felnőttek között. Ezért külön öröm, hogy Lang Ádám és Novothny Soma is marad Veszprémben. Arról jelenleg is folynak a tárgyalások, hogy a VFC USE-től esetleg még néhány ügyes fiatal felkerüljön hozzánk.

A szünetben Lang Ádám orrsövényműtéten esett át, míg Burcsik Martint ágyéksérvvel operálták. Mindketten már gyógyulnak, előbbi talán munkába is állhat.

A csapat az első tesztmeccset január 25-én, 13 órakor vívja az NB I-es Siófok otthonában, ezt követően január 28-án 11 órakor az NB I-es Lombard Pápánál vendégeskedik. Hazai pályán február 2-án, kedden mutatkozik be, amikor a műfüves pályán 18.30 órától az NB III-as Várpalotát fogadja. Az első NB II-es bajnokit február 25-én rendezik meg.

Forrás: naplo-online.hu

Csajok, foci, hírek, fotók, videók: kattints ide!
Hozzászólások: