Egy-két poszton erősítene az Ajka
HírFC Ajka 2012. jan. 17. 13:31
Az FC Ajka játékosai és vezetői hétfőm találkoztak, ahol egy megbeszélés után a labdarúgók bele is vágtak a téli felkészülési időszakba.
A keret tagjait nem lepte meg, hogy volt edzőjük, Artner Tamás is megjelent a megbeszélésen. Az ajkaiak mestere ma már a Szombathelyi Haladás első ligás alakulatánál vezeti a gyakorlásokat, ám kötelességének tartotta, hogy a téli szünetben megvalósult váltás után elbúcsúzzon labdarúgóitól. Ez hétfőn meg is történt, majd utódja, Jákli Péter vette át a szót.A szavak után aztán már a mozgásé volt főszerep: a csapat a tornacsarnokban folytatta az ünnepek idejére abbahagyott munkát.
- Sajnos Pothárn Szabolcs és Horváth Ádám Ausztriába igazolt, ők tehát távoztak - mondta kissé szomorúan Jákli Péter. – Bejelentették, jobb lehetőségeket kaptak, ezzel nem tudunk mit kezdeni. Mi csak azokra a posztokra szeretnénk igazolni új játékosokat, ahol üresedés lesz. Bízunk benne, hogy egy-két ilyennel kell csak számolnunk. A szombathelyi vonalat megpróbáljuk megőrizni, de a környékbeli NB III-as csapatokban is felkeresünk néhány fiút, akikről jót hallottunk vagy már láttuk is őket játszani.
Az FC Ajka a hagyományoknak megfelelően valamennyi mérkőzését idegenben játssza, hiszen a városban nincs műfüves pálya, ami a téli időszakban megnehezíti a felkészülést.
- A hagyományos Alcufer-kupa kispályás tornával kezdünk a hétvégén. Egyébként heti hat foglalkozásunk lesz, plusz az edzőmeccsek, amelyek sorában jövő héten szerdán az ETO II (17.00 óra) elleni csata jelenti a kezdetet, természetesen Győrben. Két hétig biztosan a teremben maradunk, utána, amennyiben az időjárás engedi, helyben megyünk szabadtérre. Ha nem, akkor a közelben keresünk műfüves küzdőteret – zárta szavait Jákli Péter.
Csajok, foci, hírek, fotók, videók: kattints ide!
Hozzászólások:
