Szenzáció: Az olasz Napoli a magyar NB II-ből igazolt
HírVeszprém FC 2012. jan. 26. 19:25
Az olasz labdarúgó első osztályban szereplő SSC Napoli szerződést kötött a veszprémiek fiatal tehetségével, Novothny Somával.
A 17 és fél éves, utánpótlás-válogatott csatár szerdán utazott az olasz nagyvárosba és csütörtökön – Vörösbaranyi József menedzser közvetítésével – fél évre szóló kölcsönszerződést írt alá a többek között Diego Maradona nevével fémjelzett klubbal – írja a naplo-online.hu megyei hírportál.Novothny Soma a veszprémi labdarúgás egyik legnagyobb reménysége. A VFC USE-ban nevelkedett, utánpótlásszinten rengeteg címet begyűjtő futballista tavaly már a felnőtteknél is letette névjegyét. A Veszprém FC NB II-ben szereplő együttesében ősszel 13 meccsen kilenc gólt szerzett.
Az ifjú tehetséget több NB I-es klub is szerette volna a soraiban tudni, a hazai ajánlatok mellett külföldi érdeklődők is akadtak.
A nápolyiak várhatóan a magyar támadóra egyelőre második számú együttesüknél számítanak. A féléves időszak letelte után a felek tárgyalnak az esetleges folytatásról.
Az SSC Napoli kétszeres olasz bajnok és háromszoros kupagyőztes. A csapat akkoriban (az 1980-as évek második felében) élte aranykorát, amikor az argentínok zsenije, Diego Maradona náluk szerepelt, azonban ebben a szezonban is kiemelkedő sikert ért el az együttes. Walter Mazzarri gárdája a Manchester City-t is maga mögé utasítva továbbjutott a Bajnokok Ligája csoportköréből és a Chelsea alakulatával mérkőzik meg a legjobb nyolc közé jutásért.
Tisztelt Olvasóink!
Honlapunkon megváltozott az hozzászólási, kommentelési rendszer. Az utóbbi időben igen megszaporodtak az ide nem illő hozzászólások, amit szeretnénk kiszűrni.
A Facebook alapú kommentelési rendszer alapja, hogy mindenki csak saját Facebook profiljával tud hozzászólni a cikkekhez, így nem lehet álnéven rágalmazni, szidalmazni a jövőben. Reméljük, hogy ezzel inkább olvasókat nyerünk, mint sem veszítünk.
Jó szurkolást kívánunk!
Pintarics Balázs főszerkesztő
Csajok, foci, hírek, fotók, videók: kattints ide!
Még ez is érdekelhet:
Hozzászólások:
