Soványka győzelmet aratott a Békéscsaba

HírBékéscsaba 1912 Frühwald Előre SE 2012. jan. 27. 17:49

Alaposan megnehezítette a NB II Keleti csoportjában második helyen álló Békéscsaba dolgát a megyei I. osztályú Csabacsűd gárdája a két csapat szerdai felkészülési találkozóján. A hazaiak végül Viczián góljával győztek 3-2-re.

A szerda esti felkészülési találkozón Pásztor József, a Békéscsaba 1912 Előre SE vezetőedzője nem számíthatott a sérülése után lábadozó Kerekes Istvánra, a hátát fájlaló Kállai Norbertre. A védelem oszlopa, Makra Zsolt az NB II-es válogatottal Törökországban edzőtáborozik, míg Balogh Tamás kapus főiskolai vizsgái miatt nem szerepelhetett. A nagy hidegben, erős szélben lejátszott mérkőzésen az első félidőben ügyes akciókat vezetett a megyei I. osztályú, csabacsűdi együttes, és vezetést is szerzett. A lila-fehérek 11-esből egyenlítettek, majd a félidő vége előtt újabb 11-est kaptak, de azt kihagyták.

Szünet után ismét gyorsan vezetést szerzett a vendégcsapat. Ezt követően nagy fölénybe került az NB II-es hazai együttes, csatáraik több nagy helyzetet elpuskáztak, és három kapufát szereztek. Csakúgy, mint az első játékrészben, ezúttal is sok hibával játszott az Előre, különösen a védelemben adódtak gondok, amelyet javítani kell a bajnoki rajtig.

Békéscsaba 1912 Frühwald Előre SE – Csabacsűd 3-2 (1-1)
Békéscsaba, Kórház utcai stadion – műfüves pálya.
Békéscsaba: Máthé – Mészáros, Balogh M., Juhász Gy., Horváth T. – Pozsár, Ferenczi, Balázs, Majoros – Tchana, Farkas K. Csere: Dragan, Fülöp, Leucuta, Viczián, Sztrunga
Vezetőedző: Pásztor József
G.: Tchana (11-esből) a 35., a 70., Viczián a 75., ill. Virág a 24., Kiss M. (11-esből) az 55. percben.

Pásztor József: - Hibát hibára halmoztunk, jó néhány játékos gyenge teljesítményt nyújtott. Remélem, felébrednek azok a labdarúgóink, akik most elmaradtak a várttól, hiszen ez kevés lesz az NB II-ben. Tudom, hogy fáradtak a játékosok jelen időszakban, de ennél azért több kell egy megyei I. osztályú csapat ellen.

(Forrás: 1912elore.hu)




Tisztelt Olvasóink!

Honlapunkon megváltozott az hozzászólási, kommentelési rendszer. Az utóbbi időben igen megszaporodtak az ide nem illő hozzászólások, amit szeretnénk kiszűrni.

A Facebook alapú kommentelési rendszer alapja, hogy mindenki csak saját Facebook profiljával tud hozzászólni a cikkekhez, így nem lehet álnéven rágalmazni, szidalmazni a jövőben. Reméljük, hogy ezzel inkább olvasókat nyerünk, mint sem veszítünk.

Jó szurkolást kívánunk!
Pintarics Balázs főszerkesztő

Csajok, foci, hírek, fotók, videók: kattints ide!
Még ez is érdekelhet:
Hozzászólások: