A Videoton kapusával erősített a Gyirmót
HírGyirmót FC, Videoton FC II-PFLA 2012. jan. 30. 10:28
A Gyirmót FC ma reggel indult útnak. Az uticél pedig nem más, mint a horvátországi Novigrad, ahol 10 napon keresztül fog edzőtáborozni a csapat. Soós Imre legnagyobb örömére a csapattal tart a frissen igazolt Somodi Bence is, aki egyelőre kölcsönbe érkezik a Gyirmót FC-hez.
(Fotó: vidi.hu)
Soós Imre vezetőedzőt az utazás alatt értük utol, arról érdeklődtünk, hogy milyennek látja a csapat alakuló és erősödő keretét: „Remélem, hogy alaposan megerősödtünk. Nincs mese, továbbra is célunk, hogy feljussunk az NB I-be. Küzdünk, de tisztában vagyunk vele, hogy a sorsunk az MTK kezében is van. Nem fogjuk feladni! - mondta Soós Imre az nb2.hu-nak, majd áttért az igazolások értékelésére. - Előre eltervezett módon erősítettük meg eddig a csapatunkat. Ferenczi István szerződtetése például már régóta tervbe volt véve. A hozzánk érkező tapasztalt NB I-s játékosok teljesítményük alapján rászolgáltak a tiszteletre. A játékosokon látszik, hogy kiemelkedő tudásúak. Ugyanakkor fontos megjegyeznem, hogy eddig csak a Sopron ellen játszottunk felkészülési meccsen, persze ebből messze menő következtetéseket nem lehet levonni. A bajnoki mérkőzés az teljesen más.”
A vezetőedzőtől természetesen megkérdeztük, hogy lesznek e még erősítések, gyakorlatilag fején találtuk a szöget, hiszen Soós Imre nekünk számolt be először arról, hogy a Videoton FC utánpótlás-válogatott kapusa, Somodi Bence már a csapattal fog edző táborozni.
„Egyelőre nem tudom, hogy végleg sikerült e megszereznünk vagy csak a kölcsönbe. Nekem az a fontos, hogy itt van velünk” – mondta Soós Imre.
Ugyancsak átigazolási hír a Gyirmót FC háza tájáról, hogy a klub 2,5 éves szerződést kötött Kardos Norberttel a Debrecen 23 éves védőjével. Kardos a hétvégén tesztelte a szakmai stáb az Újpest elleni felkészülési meccsen.
A tíz napos horvátországi edzőtáborozás alatt 4-5 mérkőzést tervez Soós Imre. Az ellenfelek között lesz a Kecskemét, illetve horvát és szlovén elsőosztályú ellenfelek.
Pintarics Balázs
