Győzelemmel kezdett Horvátországban a Gyirmót
HírGyirmót FC 2012. feb. 2. 13:24
Jól kezdte horvátországi edzőtáborát a másodosztályú Gyirmót csapata: Soós Imre tanítványai 3-2-re verték a horvát negyedosztályú NK Novigrad csapatát felkészülési mérkőzésen.
Hideg szélben kezdődött a mérkőzés, de a mérkőző felek jó játékkal rukkoltak ki. Többet támadt és jobban is játszott a Gyirmót, de az ellenfélnél a két csatár – akik mint később kiderült korábbi NB I-es játékosok – sokszor ellentámadással keserítette életünket. A 9. percben egy szép támadást követően Tóth Norbert szerzett vezetést, ami a félidőig nem változott.A 61.percben “sort” cserélt a magyar csapat, és ekkor felpörögtek az események. Két gyors gólváltás következett, és így alakult ki a végeredmény. Összességében egy jó erőkből álló csapatot sikerült legyőzni, de tanulsága a mérkőzésnek, hogy a hibákat kihasználják, és azokból gólokat lehet kapni.
NK Novigrad – Gyirmót FC 2-3 (0-1)
Novrigad, Horvátország. Vezette: Sasa Kapular, Zlatko Matic, Igor Kapular
Gyirmót: 1. félidő: Deli Z.; – Nagy G.; Kardos N., Domanyik Sz.; Szabó Cs.; – Czanik K.; Horváth R.; Makrai L.; Nagy L.; – Laki B.; Tóth N. 60.p.-től: Somodi B.; – Bognár Zs.; Makrai L.; Domanyik Sz.; Szabó Cs.; – Czanik K.; Horváth R.; Berde I.; Cseri T.; Varga L.; – Ferenczi I.
Gól: 0-1 Tóth Norbert, 0-2 Domanyik Szilárd, 1-2 Miroslav Katic, 1-3 Ferenczi István, 2-3 Miroslav Katic.
Soós Imre, vezetőedző: Egy harcos, szervezett, más mentalitású csapat ellen játszottunk, mint amit megszoktunk. Ennek ellenére nagyon sok helyzetet tudtunk kidolgozni, ha a kapu előtt határozottabbak vagyunk, akkor több gólt is szerezhettünk volna. Valamennyi rúgott gólunk élményszámba ment, a kapottak viszont sajnos óriási egyéni hibák következményei voltak, amelyeket a rajtra mindenképpen ki kell javítani.
(Forrás: gyirmotfc.hu)
Csajok, foci, hírek, fotók, videók: kattints ide!
Hozzászólások:
