Négy gólt kapott Szombathelyen a Sopron
HírSoproni Vasutas SE 2012. feb. 2. 11:50
Előkészületi labdarúgó-mérkőzésen a Haladás Oross Márton három, és Tóth Péter egy góljával 4:0-ra verte az NB II-es Sopront.
A Haladásban a beteg Korolovszky Gábor és az Achillesével kínlódó Kenesei Krisztián mellett a kisebb sérüléssel, húzódással bajlódó Kulcsár Kornél-Goran Vujovic duó is kihagyta az edzőmérkőzést. A Sopronnál az ex-szombathelyi Csontos Zoltán a kezdőben kapott helyet, a kölcsönadott, sérült Simon Attila viszont az oldalvonal mellől figyelte a meccset. A farkasordító hidegben kissé álmosan kezdett a Haladás, a Sopron frissebbnek tűnt, ennek ellenére az első tíz percet kiegyenlített játék jellemezte. Ezután fokozatosan fölénybe került a Hali, jobb- és bal oldalon sorra gördültek a támadások, ám a befejezésekbe a legtöbbször hiba csúszott. A 16. percben aztán Tóth Péter góljával megszerezte a vezetést a Hali, ami a meccset a kocsijából a kapu mögül néző Keneseinek olyannyira tetszett, hogy örömét harsány dudaszóval hozta a publikum tudomására. Az igazi show azonban csak ezt követően következett: Oross Márton hét perc alatt mesterhármast vágott, ráadásul egyik gól sem volt csúnya. Mondták is a drukkerek: “Minek ide még csatár, amikor itt van a Marci”?Szünet után teljes sort cserélt Artner Tamás, ám a Rajossal, Slukával megerősített fiatalok is uralták a meccset, Radó András például sokszor kergette az őrületbe cseleivel a védőket. Az 51. percben Rajos Gábor 25 méterről lőtt zúgó felső kapufát, ám újabb gól a továbbiakban sem született.
Haladás Sopron Bank – Soproni VSE 4:0 (4:0)
Szombathely, Illés akadémia, műfű, 100 néző. Vezette: Pintér (Boda, Kovács L.)
Haladás: Rózsa – Schimmer, Guzmics, Horváth A., Tóth P. – Iszlai – Nagy G., Halmosi – Nagy D., Oross, Sipos. Szünet után: Gőcze – Búrány, Jagodics, Devecseri, Farkas – Sluka, Rajos, Szakály – Radó – Skriba, Ugrai. Edző: Artner Tamás.
Sopron: Bozsó (Gyürü) – Peric, Szmiljanics, Bieder, Nagy Z. – Tornyai (Fazekas, a szünetben), Csontos, Lazics, Szabó (Németh V., az 55. percben) – Tamási, Bognár.
Gólszerzők: Tóth P. (16.), Oross (28., 32., 35.)
(Forrás: haladas.hu)
Csajok, foci, hírek, fotók, videók: kattints ide!
Hozzászólások:
