Hartyáni szerint jó úton halad a Vidi II
HírVideoton FC II-PFLA 2012. feb. 3. 14:41
Eddig összesen három felkészülési mérkőzésen van túl a Videoton FC II-PFLA csapata, amelynek a vezetőedzője, Hartyáni Gábor a vidi.hu-nak nyilatkozott az eddig történtekről.
(Fotó: vidi.hu)- A felkészülési mérkőzéseink közül eddig leginkább a Cegléd elleni találkozóval lehetek elégedett. A Balmazújváros ellen 60 percen keresztül futballoztunk jól, míg az egri vereségünk egy kicsit kakukktojás, hiszen a fizikális terhelés kellős közepén játszottuk ezt a mérkőzést, hogy csak példaként említsem: a meccs előtti napon két nagyon hajtós edzése volt a csapatnak. Összességében a tervezett munkát elvégeztük, de természetesen akad még bőven tennivalónk a bajnoki rajtig. Szerencsére eddig elkerültek minket a komolyabb sérülések. Műfüves pályákon játszottunk eddig, ez jobban igénybe veszi a szervezetet, mint a természetes borítású pálya. Emiatt minden téli felkészülésnél akadnak kisebb sérülések, nálunk is 2-3 játékos bajlódott kisebb problémákkal, de hosszabb időre senki sem dőlt ki – nyilatkozta a vidi.hu-nak a Nyugati csoportban szereplő együttes mestere, Hartyáni Gábor.
Csajok, foci, hírek, fotók, videók: kattints ide!
Hozzászólások:
