Kiprich: Ezért megérte Horvátországba utazni

HírFC Tatabánya 2012. feb. 7. 14:54

Hazaért a Duna FC Tatabánya együttese a horvátországi edzőtáborból. Kiderült, hogy nem lesz a Bányász játékosa Farkas András és Germán Tamás sem.

Egy hétig edzőtáborozott a horvátországi Umagban az NB II. Nyugati csoportjában szereplő Duna FC Tatabánya labdarúgó csapata. A kék-fehérek két tesztmeccset játszottak, az elsőn a horvát harmadosztályú NK Buje ellen léptek pályára, és 1-0-ra nyertek, a szerb próbajátékos, Zoran Vujovic találatával.

A mérkőzést követően a Kiprich – Vincze edzőpáros úgy határozott, elégedettek a huszonöt esztendős futballista mutatott teljesítményével, és leigazolták. A második felkészülési mérkőzést Medulinban vívta a Bányász, az első osztályú NK Inter-Zaprešić csapatával találkoztak és 2-0-s vereséget szenvedtek.

A tatabányaiak hét végéig maradtak déli szomszédunknál, szombaton az első vonalban szereplő, negyedik helyezett Lokomotiv Zágráb alakulatával csaptak volna össze. A rossz út- és pályaviszonyok miatt azonban elmaradt a találkozó.

Az alakulat tagjai így meccs helyett edzést tartottak egy másik helyszínen, majd útra keltek és szombat éjjel értek haza. Az edzőtáborban – amelynek mérlege egy győzelem és egy vereség – az is eldőlt, hogy nem lesz a Tatabánya játékosa az eddig Kecskeméten futballozó Farkas András és a Pápán szerződést bontó Germán Tamás sem, mivel játékukkal nem győzték meg a szakvezetést.

– Összességében nagyon örülök, hogy sikerült összehoznunk ezt az egy hetet, fizikálisan is jót tett a csapatnak, de sokkal jobban összerázódott a társaság – kezdte a Tatabánya mestere, Kiprich József. – A vereség ellenére azt hiszem helyt álltunk egy első osztályú gárdával szemben is, nem panaszkodhatok, teljesen rendben volt a hozzáállásunk. Minden délelőtt füves pályán edzettünk, ami azért is jót tett, mert itthon ebben a hidegben nem adottak a körülmények ehhez – részletezte Kiprich József.

- Délutánonként a szállásunk kertjében erősített a csapat. Persze hétfőn újra belevetettük magukat a munkába immár itthon, és egy újabb próbajátékos jött hozzánk. Az NB III. Bakony csoportjában szereplő Mórról érkezett Trampler Kornélról beszélek. A bal oldali védő egyébként a 2009/2010-es idényben Budaörsön játszott, előtte pedig Felcsúton. A következő edzőmeccsünk holnap lesz, Felcsúton játszunk az NB II. Keleti csoportjának negyedik helyezettjével, a Cegléddel, szombaton itthon pedig az NB III-as Bicske az ellenfelünk – fűzte hozzá Kiprich József.

Forrás: kemma.hu
Csajok, foci, hírek, fotók, videók: kattints ide!
Hozzászólások: