Nigériai támadóval erősödött a Dunaújváros

HírDunaújváros 2012. feb. 22. 10:39

Az elmúlt héten, pénteken véglegesen eldőlt, hogy tavasszal a Dunaújváros PASE NB II-es csapatát erősíti a nigériai származású támadó, Egejuru Godslove Ukwuoma.

A huszonöt éves labdarúgó Lagos-ban született. 2005-ben Kaposváron szerepelt az Ifjúsági Futballfesztiválon, ahonnan már nem tért vissza hazájába.

Első magyarországi csapata az NB III-as Csurgó volt, majd egy osztállyal feljebb a Kaposvölgye következett. Innen 2010-ben igazolt az NB I-es Kaposvárhoz, ahol bemutatkozott az első osztályban. Egy évvel később került a Pécsi MFC-hez, majd az elmúlt fél évben az NB II Nyugati csoportjában jelenleg harmadik helyen álló Kozármisleny labdarúgója volt.

Egejuru Godslove Ukwuoma az edzőmérkőzéseken mutatott gólerős játékával meggyőzte a szakvezetést.

“Nem nagyon ismertem az együttest, amikor ide kerültem, de a télen sok új játékos érkezett és úgy látom, jó csapat leszünk. Az új edzővel remekül dolgozunk együtt, így bízom benne, hogy sikerül kiharcolnunk a bent maradást a másodosztályban. Tudom, engem azért igazoltak, hogy gólokat lőjek. A felkészülési találkozókon rendre eredményes voltam. Minden mérkőzésen szeretnék a hálóba találni, amivel azt hiszem, mindenki elégedett lenne.”

forrás: dpase.hu

Csajok, foci, hírek, fotók, videók: kattints ide!
Hozzászólások: