Büntetőkkel verte meg az MTK-t a Szigetszentmiklós
ÖsszefoglalóSZTK-Erima 2012. máj. 30. 12:43
Az MTK fiatalokkal felálló csapata 2-1-es vereséget szenvedett a Szigetszentmiklós vendégeként az NB II Nyugati-csoportjának 29. fordulójában. A kiállított Federico Groppionit agyrázkódással kórházba szállították, Pintér András góllal mutatkozott be a felnőtt csapatban.

Az első félidőben mindkét oldalon adódott helyzet, Balajti állt a legközelebb a gólszerzéshez, védőjét kicselezve lőtt, de kísérletét hárította a kapus. Groppioninak is adódott védenivalója, először Márkus lépett ki a védők közül, majd egy távoli lövésnél volt dolga az MTK kapusának.
Nem kezdődött jól a második félidő a kék-fehérek számára: az 54. percben Csikortás szabálytalankodott a tizenhatoson belül, a büntetőt Hullám váltotta gólra. A 80. percben Groppioni lépett ki egy labdáért, de feje az ellenfél egyik támadójának térdével találkozott. Már a félpályánál járt a labda, amikor a kapus törlesztett a szigetszentmiklósi játékoson, így a bíró kiállította és tizenegyest ítélt az SZTK-nak. Federico Groppionit kórházba szállították az eset után, agyrázkódást szenvedett. A tizenegyest Hullám értékesítette, a végeredményt pedig a 83. percben Pintér András állította be, aki Bese beadása után balról, kicsit kisodródva a kapu bal oldalába lőtt.
NB II Nyugati-csoport, 29. forduló:
SzTK-Erima – MTK Budapest FC 2–1 (0–0)
Szigetszentmiklós, 300 néző. Vezette: Berger (Butkai, Szvetnyik)
SzTK-Erima: Dénes – Kaio, Csiszár, Szamosszegi, Szamosi – Barna Zs. – Bonifert (Urbán G. 73.), Lannert, Hullám, Fabio (Fekete L. 71.) – Márkus (Király A. 80.). Vezetőedző: Horváth Ferenc
MTK Budapest FC: Groppioni – Csikortás, Kálnoki Kis, Kelemen D., Hangya – Macura, Gál A., Pintér A. (Gera D. 88.) – Molnár M. (Scheilinger 69.), Balajti, Bese. Vezetőedző: Garami József
Gólszerző: Hullám (54., 70. – mindkettőt tizenegyesből), Pintér A. (80.)
Kiállítva: Groppioni (67.)
Edzői nyilatkozatok:
Horváth Ferenc (SzTK-Erima): “Olyan volt, mint az első randim. Végig terv szerint haladt, de az utolsó percig izgultam, hogy végigviszem-e.”
Garami József (MTK Budapest FC): “Ezen a mérkőzésen ifistáink, akik először játszottak a csapatban, sok tapasztalatot szerezhettek.”
forrás: futsalarena.hu / mtkhungaria.hu
Csajok, foci, hírek, fotók, videók: kattints ide!
Legfrissebb cikkek
NB1HU.HU HÍREK
NB3.HU HÍREK
Szolidan ünnepelték a Várda bajnoki címét a csapat tűzoltói
Komló: nyílt lábszár- és bokatörés után súlyos vereség
Kvanduk János: “Sikerült abban a ritmusban játszani a mérkőzést, amibe mi szerettük volna”
Vezér Ádám: “az idény legjobb játékával nyertünk”
A Makó edzője szinte szétrobbant a dühtől a látványos összeomlás után
SPORT365.HU HÍREK
A nap fotója: a Chelsea-től "lopta" a Real a jövő évi idegenbeli mezétElképzelhető, hogy lezuhant az egyik magyar a KancsendzöngánGyőr díszpolgárává avatták a BL-győztes kézicsapatotVálogatott: két Fradi-játékos, három újonc Egervári keretébenNeymar mégis a Barcáé lehet, alig van remény, hogy élnek a magyar mászók - Déli hírek

Nincs hozzászólás
Nincsenek még hozzászólások.
Új hozzászólás