Egy jó első félidő után unalmas második félidő következett a Paks – SzTK meccsen
ÖsszefoglalóMVM Paksi FC II, SZTK-Erima 2012. jún. 4. 17:48
Győzelemmel zárta a bajnokságot az SzTK-Erima, amely ezúttal a Paks II otthonában tudott nyerni. Horváth Ferenc együttese az elején hátrányba került, de még az első félidőben fordult a kocka.

A negyedik percben egy formás bal oldali akció után vezetést szerzett a Paks II, ám ezt követően fokozatosan átvette az irányítást az SzTK-Erima. Ennek eredményeként Urbán Gábor kihasználta a helyzetét, a félidő közepén sikerült neki egyenlítenie, egy rögzített helyzetet követően. Szamosi Tamás ballábas szabadrúgása nem sokkal később utat talált a bal alsó sarokba, így SzTK előny volt a szünetben.
Az alacsony színvonalú, nem túl izgalmas második félidőben nem forogtak veszélyben a kapuk, így lényegében megérdemelten nyerte meg a mérkőzést a vendég együttes. Ezzel az SzTK-Erima a hetedik helyen végzett a bajnokságban, ami történetük legjobb NB II-es eredménye.
NB II Nyugati-csoport, 30. forduló:
MVM Paks II – SzTK-Erima 1–2 (1–2)
Paks, 150 néző. Vezette: Berke (Demeter, Varga II G.)
MVM Paks II: Pokorni – Féhr, Szalontai, Mészáros I., Blatt (Kovács M. 82.) – Budai, Pintér N., – Bohner, Feil, Czinger – Csehi T.. Edző: Lengyel Ferenc
SzTK-Erima: Dénes – Csák K., Szamosi, Szamosszegi, Deutsch – Hullám (Király A. a szünetben), Barna Zs. (Tóth F. 81.), Lannert, Fekete L. – Márkus T., Urbán G. (Bonifert 65.). Vezetőedző: Horváth Ferenc
Gólszerző: Csehi T. (4.), illetve Urbán G. (35.), Szamosi (42.)
Edzői nyilatkozatok:
Lengyel Ferenc (MVM Paks II): “Jobb ellenféltől kaptunk ki, bár nehezen viseltük, hogy a szabályok az ellenfelünkre nem vonatkoztak.”
Horváth Ferenc (SzTK-Erima): “Gratulálok a csapatnak a tavaszi második helyhez. Remek együttesem van, fel kellene minket lőni a Holdra.”
forrás: futsalarena.hu
Csajok, foci, hírek, fotók, videók: kattints ide!
Legfrissebb cikkek
NB1HU.HU HÍREK
NB3.HU HÍREK
Kiütötte a Cigánd a Tiszakarád együttesét – Magyar Kupa, megyei selejtező
Videó: az MTK fakójának legyőzésével a bajnoki cím közelében a Hatvan
Videó: idegenben verte a bajnokot a Diósd
Szolidan ünnepelték a Várda bajnoki címét a csapat tűzoltói
Komló: nyílt lábszár- és bokatörés után súlyos vereség
SPORT365.HU HÍREK
Hegymászás: befejezik a kutatást Erőss Zsolt és Kiss Péter utánDrámai végjáték az NBA-ben, Risztov Éva is rajthoz áll Izraelben - Déli hírekNyíltvízi Európa Kupa: az olimpiai aranyérmes Risztov Éva is rajthoz állF1: Nico Rosberg mindenkinél gyorsabb volt az első szabadedzésenHiguaín a Juventusban folytatja - sajtóhír

Nincs hozzászólás
Nincsenek még hozzászólások.
Új hozzászólás