Értékelt a balmazi edző
HírBalmaz Kamilla Gyógyfürdő, Lapszemle 2012. júl. 16. 13:49
A Balmazújváros vezetőedzője már a Diósgyőr elleni találkozó után kiemelte, hogy ezeken a korai edzőmérkőzéseken nem az eredmény az elsődleges. De azért értékelni kell a szombaton, a Hajdúszoboszló csapata ellen látottakat, amit Arany László készséggel meg is tett.

“Látszott a fiúkon a fáradtság, ami természetes is, nem most kell frissen, kirobbanó formában játszani. Lényeg, hogy ez a szombati produkció ne vegye el senkinek a kedvét, s hétfőtől az eddigi lendülettel folytassuk a felkészülést. A jövő héten is elsősorban az erőgyűjtés lesz jellemző az edzéseinkre.”
Hol lesznek az edzések? Kérdezem ezt azért, mert a pálya gyeptéglázásáról hallani.
Csak a két kapu előtt cserélik ki a gyepszőnyeget, a pálya többi részét használhatjuk. Aki nem vett részt a 07.05-i Dr. Petrekanits Máté féle vizsgálaton, állapotfelmérésen, az (Urbin Péter, Szécsi Gergő, Murák Krisztián és Sándor István) hétfőn Budapesten pótolja. Velük tart a jelenleg sérült Kállai Gabi is, akire szintén vizsgálatok várnak a Sportkórházban, ahol azt is kutatják, hogy nem valami gyulladás okozza-e az izomsérüléseit.
forrás: balmazfoci.hu
Csajok, foci, hírek, fotók, videók: kattints ide!
Még ez is érdekelhet:
- Híres Gábor: “A következő meccsen be szeretnénk biztosítani a másodosztályú tagságot”
- Kiss László: “mindegy, hogy melyik poszton, csak játszhassak”
- Híres Gábor: “Nagyon örülök, hogy ilyen fejlődőképes csapatunk van”
- Videó: meglepő Vasas vereség a Balmaz Kamillától
- Híres Gábor: “ezt sértőnek érzem magamra nézve”
Legfrissebb cikkek
Videó: hazai pályán verte a Gyirmót a Paks fakóját
Híres Gábor: “A következő meccsen be szeretnénk biztosítani a másodosztályú tagságot”
Vasas-közlemény: “Szégyelljük magunkat”
Benczés: “Sajnálom, hogy elvesztettük veretlenségünket”
Videó: már nem csak saját kezében van a Szeged sorsa a fájó zakó után
NB1HU.HU HÍREK
NB3.HU HÍREK
Kvanduk János: “Sikerült abban a ritmusban játszani a mérkőzést, amibe mi szerettük volna”
Vezér Ádám: “az idény legjobb játékával nyertünk”
A Makó edzője szinte szétrobbant a dühtől a látványos összeomlás után
Bajnok a Várda: “évek óta folyó munka gyümölcse ez”
NB III Mátra-csoport: eredmények, tabella és góllövőlista

Nincs hozzászólás
Nincsenek még hozzászólások.
Új hozzászólás