Jovánczai góllal nyitott az első edzőmeccsen

HírLapszemle, Szeged 2011 2012. júl. 22. 13:04

A felkészülés során első edzőmérkőzését játszotta a Szeged, rögtön öt új játékossal a kezdőben. A Hódmezővásárhely elleni találkozón végül 2-0-ra győzött a Szeged a harmadosztályban szereplő rivális ellen.


A Felső Tisza parti stadionban mintegy száz néző előtt került sor a Szeged első felkészülési mérkőzésére. A tavalyi keretből hat ember épett pályára az első félidőben, az újak, vagy próbán lévők közül pedig az éppenséggel Vásárhelyről érkezett Boros Ádám, a Vasasban szerepelt Farkas Zoltán, továbbá a klubhoz már aláírt Kéri Tamás, Lisztes Krisztián, Jovánczai Zoltán kapott szerepet a kezdetektől. Már az első játékrészben egyértelmű fölényben futballozott a hazai csapat, s ekkor kétgólos előnyt is szerzett.

Az első heti kemény munka után általában mindenki 45 percnyi játéklehetőséghez jutott a Vásárhely ellen, így aztán a szünet után szinte a teljes csapat kicserélődött.  Az eredmény a szünet után nem változott, a legfontosabb persze, hogy a mérkőzés elérte a célját, a labdarúgók meccsterhelést kaptak, a szakmai stáb pedig az összes próbajátékos képességét, jelenlegi állapotát felmérhette. Az egyhetes próbajáték után a szegedi szakvezetés végül Rása Gergőtől és Bojtor Lászlótól elköszönt.

Felkészülési mérkőzés
Szeged 2011 – Hódmezővásárhelyi FC 2-0 (2-0)
Szeged 2011: Belecsan- Laczkó J., Boros Á, Bogdan Toca, Radnai – Farkas Z., Borbély B. – Kéri T., Lisztes, Kis R. – Jovánczai.
A második félidei összeállítás: Trepák – Rása G., Kiss Cs., Tóth I., Farkas Z. – Kiss D., Kéri (Kis R.) – Varga L. – Geiger N., Rézműves, Bojtor L.
Gólszerző: Borbély B. (tizenegyesből), Jovánczai

forrás: szeged2011.sport.hu

Csajok, foci, hírek, fotók, videók: kattints ide!

Nincs hozzászólás

Nincsenek még hozzászólások.

Új hozzászólás

  (szükséges)

  (szükséges)