Minitornát játszott a Tatabánya, az Újpest és a Békéscsaba
HírFC Tatabánya, Lapszemle 2012. júl. 22. 11:46
A szombati tatabányai minitornán a hazai csapat a második helyet szerezte meg a Békéscsaba mögött és az Újpest B előtt. Mindegyik együttes 2x45 percet játszott.

Az első meccsen a két vendég találkozott, s csatájukból a Békéscsaba került ki győztesen. A frissebben mozgó, mezőnyfölényt kiharcoló békéscsabaiak megérdemelten nyertek. A csabaiak a 35. percben Leucuta beadása után Dragan fejesével szerezték meg a győzelmet.
A folytatásban a Tatabánya lépett pályára a fővárosiak ellen, akiknél szerepelt a fakóba száműzött Rajczi Péter is. A találkozó elején Bakos került kétszer is helyzetbe, de egyszer az oldalhálót találta el, egyszer pedig fölé lőtt. Az első negyedóra végén hatalmas Dombai-bravúrt láthattak a nézők, egy jobboldali szögletet követően Takács fejesét hárította a hazai kapus. Következett Weitner, kétszer is, de a vendégek mindkét alkalommal közbeléptek. A 23. percben megszerezte a vezetést a Tatabánya, Bakost vágták fel körülbelül 25 méterre a lilák kapujától. A szabadrúgásvariáció után Szekér célozta meg a kaput, a kipattanót Miljkovics szúrta rá, lövése a lécről vágódott vissza, a labdát Izing jó ütemben fejelte a jobb alsó sarokba.
Ezzel eldőlt, hogy a minitornán az az együttes lesz az első, amelyik győz a Tatabánya – Békéscsaba találkozón. Erre a meccsre a nap is kisütött, így remek futballidőben folytathatták a csapatok.
A vendégek felcsúti edzőtáborozás végén érkeztek, soraikban a rutinos védővel, Botisszal. Mezőnyjáték után a Békéscsaba a 13. percben váratlanul megszerezte a vezetést: bal oldali szögletet követően Raducu ugrott a legmagasabbra, s fejelt a kapuba.. A meccs felénél Randelovics növelhette volna az előnyt, de Ribi szögletre mentett. A 25. percben Dombai helyett Gyulay állt be a kapuba. Ezután tatabányai percek következtek, de Móri és Vujovics sem tudott élni a lehetőséggel. Az utolsó pillanatokban Gyulay bizonyította be, hogy lehet rá számítani, kétszer is Nadaban nagy lövését hárította.
A minitorna végeredménye: 1. Békéscsaba (6), 2. Tatabánya (3), 3. Újpest B (0). Érdekesség, hogy a három találkozón három gól esett, mindegyik fejesből.
Edzői nyilatkozatok:
Csertői Aurél (Tatabánya): “Az első meccsen aránylag jól futballoztunk, sok helyzetet alakítottunk ki, s a felkészülés során megszereztük első győzelmünket. A Békéscsaba ellen a próbajátékosok miatt már nem volt meg a kellő csapategység.”
Dajka László (Békéscsaba): “A szerdai felcsúti találkozóhoz képest nagyot léptünk előre, fegyelmezetten, szervezetten játszottunk, és megérdemelten győztünk.”
Víg Péter (Újpest B): “A felkészülés mostani szakaszában nagyon hasznos, jó fokmérő volt a torna, sok fiatal futballistát próbálhattam ki.”
forrás: fctatabanya.hu
Csajok, foci, hírek, fotók, videók: kattints ide!
Legfrissebb cikkek
NB1HU.HU HÍREK
NB3.HU HÍREK
SPORT365.HU HÍREK
Fotó: a szurkolók csak megszerették Rafa BeníteztVideó: így ünnepelt az Arsenal, miközben a Tottenham szomorkodottPrimera División: sörmeccsen nyert a BarcaSerie A: az utolsó pillanatokban csikarta ki a Milan a győzelmet és ezzel a harmadik helyetFérfi kosárlabda NB I: kiszenvedte a döntőbe jutást a címvédő

Nincs hozzászólás
Nincsenek még hozzászólások.
Új hozzászólás