“Megkerestek és megállapodtunk” – interjú Szőllősi Ferenccel

HírBalmaz Kamilla Gyógyfürdő 2012. júl. 25. 17:30

Az elmúlt bajnokságban nem volt klasszikus irányító-középpályás a Balmazújváros csaptában, de most ez a hiány megszűnni látszik, ugyanis a nemrég érkezett Szőllősi Ferenc ezen a poszton futballozik. Forgács Andráshoz hasonlóan ő is Budapesten kezdte a pályafutását.


- A III. Kerületi TVE volt az első klubod. Akkor már itt találkoztál Bognár Gyurival?
- Igen, mert ő volt akkor az egyesület sportigazgatója.


- 2007 telén kerültél a Honvédhoz. Előbb az ifihez?
- Ifjúsági korú voltam, így előbb ott kaptam lehetőséget, majd a nyártól az akkor induló NBIII-as tartalékcsapatban, amellyel rögtön bajnokságot is nyertünk az Alföld csoportban. De a „nagyokkal” is gyakran edzettem.


- A komolyabb sérülések is elértek.
- 2008-ban volt egy keresztszalag-szakadásom, mellyel egy fél évet ki kellett hagynom, majd 2010-ben eltört a lábközépcsontom, amely már rövidebb, úgy két hónap kihagyással járt.


- Az utolsó másfél évet az NBII-es Bajában töltötted kölcsönben. Ebben szerepe volt Bognár Györgynek is?
- Igen, ő ismert, és ezért is keresett meg a Baja edzőjeként, hogy legyek a játékosuk. Én szívesen mentem, mert tudtam, hogy Bognár György egy kiváló szakember. Remekül is érzetem magam ott, mert a szakmai munka nagyon jó volt, amit a csapatról, s az ott tapasztalt hangulatról is el lehet mondani.


- Ő nagyszerű irányító-középpályás volt, ezért téged külön tanácsokkal is ellátott?
- Külön azért nem foglalkozott velem, azt a törődést kaptam meg tőle, melyet a csapattársaim is.


- Az NB II-ben nyugaton futballoztál, keleten csak az NB III-ban. Mégis melyik csoportot tartod erősebbnek?
- Felkészülési találkozókon gyakran mérkőztünk meg keletiekkel, s általában győztünk is, ezért úgy gondolom, hogy az NB II Nyugati csoportja egy picit erősebb.


- Hogyan került a képbe nálad Balmazújváros?
- A nyáron megkerestek a vezetők, s megállapodtunk.


- A következő bajnokság nagyon erősnek ígérkezik. Hogyan látod a mi lehetőségeinket?
- Még csak bő két hete vagyok itt, de úgy látom, hogy jó a játékoskeret, feltétlen alkalmas arra, hogy a bajnokság végén az 1.-5. hely, vagy legrosszabb esetben az 1.-8. hely valamelyikén végezzünk.


- Az eddigi felkészülési mérkőzéseken látható volt, hogy te vagy a pontrúgásaink egyik elvégzője. Gyakorlod ezeket?
- Természetesen, edzések után gyakran kinn maradok, s próbálom tökéletesíteni ezek elvégzését. Az elmúlt bajnokságban öt gólt szereztem, melyből egy volt szabadrúgásból. Remélem, hogy az őszre ez a szám nőni fog.

Csajok, foci, hírek, fotók, videók: kattints ide!

Nincs hozzászólás

Nincsenek még hozzászólások.

Új hozzászólás

  (szükséges)

  (szükséges)