A hazai pályán egyik legjobb, a játékerőben egyik legjobb csapat ellen

BeharangozóFC Ajka, FC Tatabánya 2012. aug. 18. 13:10

A Ness Hungary NB II Nyugati csoportjában a hétvégén rendezik az új idény első fordulóját. A Duna FC Tatabánya szombaton 17:30-kor a hazai pályán mindig remeklő Ajka ellen vendégszerepel.


A Tatabánya július 9-én kezdte meg a felkészülést, hét edzőmeccset játszott (háromszor győzött, háromszor kikapott, egyszer döntetlenre végzett), részt vett egy minitornán (a Békéscsaba mögött és az Újpest B előtt második lett), az elmúlt szombaton pedig már a Magyar Kupában volt fellépése (a Gyirmót az utolsó percben szerzett góllal nyert 2–1-re, s jutott a következő fordulóba).

S elérkezett a várva várt pillanat, kezdődik az NB II-es bajnokság. Az a sorozat amelyben elképesztő harc várható, ugyanis, mint ismert, jövőre már csak egy csoport (16 csapat) lesz a másodosztályban. Az első helyezett feljut, a 2–5. helyezettek NB II-esek maradnak, a 6– 8. helyen végzők pedig osztályozón vesznek részt NB III-as ellenfelekkel, a párharcok győztesei szintén a második vonalban folytathatják.

A papírforma alapján a Gyirmót, a Zalaegerszeg és a Tatabánya egyértelműen esélyes a bajnoki cím megnyerésére is. Hatalmas küzdelem lesz, mindegyik meccs rendkívül fontos, így természetesen az Ajka elleni párharc is. A Veszprém megyei együttes évek óta jól szerepel, legutóbb egy hellyel meg is előzte a Tatabányát, a negyedik lett. Az ősszel Tatabányán 2–0-ra nyertek a hazaiak, a tavasszal Ajkán 1–0-ra az Ajka nyert, úgy, hogy Borost és Böjtét kiállították.

A hazaiaknál és a vendégeknél is új a vezetőedző. A hazaiaknál Csertői, míg a vendégeknél, az a Németh Zoltán, aki éveken át Csertői segítője volt. Most ellenfelek lesznek, és meglátjuk, melyikük lesz boldog a mérkőzés után.

NB II Nyugati csoport 1. forduló:
FC Ajka – Duna FC Tatabánya, szombat 17:30
FC Ajka Sporttelep, vezeti: Erdös József (Kiss I. B., Huszár B.)
Tipp: 1-2

forrás: fctatabanya.hu

Csajok, foci, hírek, fotók, videók: kattints ide!

Nincs hozzászólás

Nincsenek még hozzászólások.

Új hozzászólás

  (szükséges)

  (szükséges)