A helyzetkihasználás is művészet
ÖsszefoglalóKBSC, Putnok VSE 2012. aug. 28. 16:04
Az első putnoki NB II-es mérkőzésre 700 néző látogatott ki. A találkozó előtt a városi sportpálya névadó ünnepségére került sor, amelyet az eseményen résztvevő Várady Béláról, egykor Putnokon játszó, majd pályafutását a Vasasnál folytató ezüstcipős, többszörös válogatott labdarúgóról került elnevezésre.

Az első lehetőség a 9. percben adódott a Putnok előtt, mikor Elek emelkedett a legmagasabbra és fejelt a jobb felső sarok fölé. A 18. percben szinte a semmiből szerezte meg a vezetést a KBSC: Luiz bal oldali beadását Tátrai fejelte hat méterről a kapuba.
A 33. percben baloldalon Monyók Elekkel való kényszerítőzése után lőtte élesen keresztbe a labdát a kapu előtt, amely centiméterekkel kerülte el a bal alsó sarkot. Egy perc múlva Odrobéna Szabónak készítette le a labdát, kinek tizenhét méteres lövését tolta vetődve szögletre a barcikai portás. A 37. percben Zimányi fordult volna le Fótyikról, mikor a védő a tizenhatoson belül lerántotta. A megítélt büntetőt Monyók végezte el, ám a labda a vetődő Szabó lábáról a mezőnybe pattant.
Öt perc múlva Szabó lábára csúszott rá a barcikai védő, amiért Németh játékvezető a tizenegyes pontra mutatott. Ezúttal Crisan állt a labda mögé és higgadtan helyezett a hálóba.
A második félidő rosszul kezdődött a hazaiak számára: a 48. percben egy baloldalról begurított szabadrúgást követően a kapura helyezett labdára Luiz piszkált bele kaputól tizennégy méterre, ami így a jobb fölső sarokba hullott.
Az 56. percben Odrobéna bedobását követően Kovács fejelt középre a kapus kezei közé. A 68. percben Zimányi mentett meg egy labdát a baloldalon. Beadását a védők kifejelték, ám a kipattanót Odrobéna huszonkét méterről egy jól eltalált lövéssel a kapu jobb sarkába zúdította, ami a kapufáról pattant a hálóba.
Nem sokáig örülhettek azonban az egyenlítésnek a putnokia, mert az ivószünet előtt kiharcolt baloldali szabadrúgásból a játékosok szomjoltása után gólt kaptak. A 73. percbe a labdát Renan ívelte a kapu elé, amit nagy kavarodásban Kovács gurított öt méterről Roza kapujában.
A Kazincbarcika harmadik góljának szerzőjét aztán a 80. percben második sárgával kiállították, de a hazaiak nem tudták gólra váltani az emberelőnyüket. A 86. percben még egy jobb oldali bedobás után Szabó fejesét védte a vendégek kapusa.
A mérkőzés folyamán mindig Putnok csapata futott az eredmény után, ám a Kazincbarcika maximális helyzetkihasználása – három kapura lövés, három gól – miatt a vendégek hagyhatták el győztesen a játékteret.
NB II Keleti csoport, 2. forduló
Putnok VSE – KBSC FC 2-3 (1-1)
Várady Béla Sportközpont, 700 néző. Vezette: Németh Ádám (Butkai Zs., Farkas B.)
Putnok VSE: Roza – Szögedi, Nagy, Kovács, Crisan (Matis 78.), Szabó, Zabos, Zimányi, Odrobéna, Elek (Luptak 55.), Monyók (Olasz 71.). Vezetőedző: Koszta Péter
KBSC: Szabó – Fehér, Komlósi, Fótyik, Szala, Maicon, Renan, Ngalle (Nyitrai 83.), Luiz (Horváth 76.), Tátrai, Salvador (Kovács 6.). Vezetőedző: Szabó János
Gólszerző: Crisan (42- tizenegyesből), Odrobéna (68.), illetve Tátrai (17.), Luiz (48.), Kovács(73.)
Kiállítva: Kovács (80.)
Edzői nyilatkozatok:
Koszta Péter (Putnoki VSE): “Kétszer is sikerült egyenlítenünk, de úgy gondolom nagyon könnyű gólokat kaptunk rögzített helyzetekből. Sajnos a harmadik után már nem tudtunk egyenlíteni.”
Szabó János (Kazincbarcikai SC): “Nagy örömmel jöttem haza, hiszen itt éltem tizenhat évet és örömmel láttam, hogy mennyit fejlődött a futball, gratulálok a csapatnak az NB II-be jutáshoz, és további sok sikert kívánok. Ezen a mérkőzésen ellenfél edzőjeként jöttem és igyekeztem a csapatomból kihozni a legjobbat. Úgy érzem egy nagyon jó hangulatú mérkőzésen a helyenként taktikus és lelkes játékunk eredményre vezetett.”
forrás: pvse.gportal.hu
Csajok, foci, hírek, fotók, videók: kattints ide!
Még ez is érdekelhet:
Legfrissebb cikkek
NB1HU.HU HÍREK
NB3.HU HÍREK
“Ami a csövön kifér” – Mindent megtesz az NB III-ért a Pécsvárad
Szentlőrinc: az edző újra játékos lett, megindult a szekér
A Pénzügyőr otthonában győzött a Rákosmente – Magyar Kupa, megyei selejtező
Kiütötte a Cigánd a Tiszakarád együttesét – Magyar Kupa, megyei selejtező
Videó: az MTK fakójának legyőzésével a bajnoki cím közelében a Hatvan

Nincs hozzászólás
Nincsenek még hozzászólások.
Új hozzászólás