Megjárta a poklot, de bent maradt a Hajdúböszörmény

ÉrtékelésHajdúböszörményi TE 2011. jún. 15. 14:014

A közhelyek sorát gazdagítja az a kitétel, miszerint egy újonc csapatnak a második éve a legnehezebb egy bajnokságban. A HTE esetében azonban valós ez az állítás, mivel a tavaly újoncként tizedik helyen zárt gárda a most véget ért bajnokságban majdnem kiesett, gyakorlatilag az NB I-es MTK kiesésének, illetve ennek köszönheti bent maradását.

Megyei rangadót nyert a Hajdúböszörmény

ÖsszefoglalóDVSC II DEAC, Hajdúböszörményi TE 2011. jún. 13. 11:4020

Megyei rangadóra került sor az NB II Keleti csoport utolsó fordulójában. A kis Loki a kiesés ellen menekülő Hajdúböszörmény otthonába látogatott, elég fiatal kerettel, mivel többen eltiltásukat töltik, illetve az első keret szabadsága miatt nem volt visszajátszó, így a DVSC ificsapatából két labdarúgó, Szécsi és Kovács is a kezdőcsapatban kapott helyet.

Még él a remény Böszörményben

ÖsszefoglalóHajdúböszörményi TE, Vecsés FC 2011. máj. 29. 13:4841

A Hajdúböszörmény legyőzte a Vecsést, így a hátralévő két fordulóban még kiharcolhatja a bent maradást az NB II Keleti csoportjában. Nagy hajrá várható, még öt csapat is veszélyben van.

Elmaradt a bajnokavatás Keleten

HírDiósgyőri VTK, Hajdúböszörményi TE 2011. máj. 22. 18:5535

Bár magabiztosan nyert a Diósgyőr a Hajdúböszörmény ellen, mégsem ünnepelhetnek még bajnoki címet. A Nyíregyháza ugyanis szintén megverte soros ellenfelét. A súlyos vereségbe beleszaladó hajdúságiaknak még megvan az esélyük a bent maradásra, de egyre távolabb kerülnek, még úgy is, hogy a diósgyőri vereség kalkulálható volt.

Már most bajnok lehet a Diósgyőr

BeharangozóDiósgyőri VTK, Hajdúböszörményi TE 2011. máj. 21. 16:3637

A kiesőjelölt Kazincbarcika után egy újabb “menekülő” csapat ellen játszik a bajnokságban jelentős előnnyel vezető Diósgyőr. A Hajdúböszörmény bár kieső helyen tanyázik, mégis meg tudta szorítani a második Nyíregyházát, sőt, összesen négy pontot rabolt el tőlük. A masszív, jól védekező csapat ellen nem lesz gyerekjáték a meccs Benczés Miklóséknak.

Zászlóégetés Böszörményben

HírBékéscsaba 1912 Frühwald Előre SE, Hajdúböszörményi TE 2011. máj. 17. 10:2743

Nem futballpályára illő szurkolói megnyilvánulásról számolt be a Hajdúböszörményi TE honlapja. A hétvégi, Hajdúböszörmény – Békéscsaba mérkőzést kellemetlen közjáték zavarta meg, melynek negatív szereplője néhány vendégszurkoló volt.

A nyerő páros nélkül készül a Hajdúböszörmény

BeharangozóBékéscsaba 1912 Frühwald Előre SE, Hajdúböszörményi TE 2011. máj. 13. 12:3417

Szombaton délután, a Ness Hungary NB II Keleti Csoportjának 26. fordulójában a Hajdúböszörményi TE a Békéscsaba 1912 Frühwald Előre SE együttesét fogadja. Pásztor József csapata múlt heti Kazincbarcika elleni sikerével mondhatni bebiztosította a bent maradást. A HTE-nek nagyon kellenek a pontok, Lajos Ferenc szerint meglesz a győzelem.

Fordult a kocka Hajdúböszörményben, megjött Fortuna

ÉrtékelésHajdúböszörményi TE 2011. máj. 11. 14:160

Az utolsó két mérkőzését megnyerve életben tartotta reményeit a Hajdúböszörményi TE. A bent maradásért vívott harcban nagyon fontos hat pontot szerzett a hajdúsági együttes. Lajos Ferenc gárdája még nem adta fel és, ha a szerencse is úgy akarja, akkor a vezetőedző szerint simán bent maradt a Hajdúböszörmény az NB II Keleti csoportjában.



NESS HUNGARY NB II - NYUGAT

Hely Csapatok M Gy D V Gólok GK Pont
  1 MTK Budapest FC 28 21 5 2 66 : 18 48 68
  2 Kozármisleny FC 28 16 4 8 47 : 28 19 52
  3 Gyirmót FC 28 14 6 8 48 : 42 6 48
  4 Duna FC Tatabánya 28 14 5 9 44 : 31 13 47
  5 FC Ajka 28 13 8 7 45 : 32 13 47
  6 Veszprém FC 28 12 8 8 42 : 35 7 44
  7 SzTK-Erima 28 10 9 9 48 : 36 12 39
  8 Videoton-PFA 28 9 11 8 35 : 32 3 38
  9 Bajai LSE-Kaló-MÉH 28 10 7 11 44 : 45 -1 37
  10 Ferencváros II 28 10 4 14 42 : 50 -8 34
  11 BKV Előre SC 28 9 7 12 32 : 42 -10 34
  12 MVM Paksi FC II 28 7 9 12 25 : 38 -13 30
  13 Győri ETO FC II 28 7 7 14 36 : 48 -12 28
  14 SVSE-GYSEV-Goldschmidt 28 6 9 13 24 : 47 -23 27
  15 Dunaújváros PASE 28 7 3 18 23 : 57 -34 24
  16 Budaörsi SC 28 6 4 18 36 : 56 -20 22

NESS HUNGARY NB II - KELET

Hely Csapatok M Gy D V Gólok GK Pont
  1 Egri FC 28 17 5 6 38 : 23 15 56
  2 Békéscsaba 1912 Előre SE 28 13 12 3 42 : 25 17 51
  3 Szolnoki MÁV FC 28 15 4 9 51 : 31 20 49
  4 Restart-Ceglédi VSE 28 12 5 11 41 : 40 1 41
  5 DVSC-DEAC 28 11 8 9 39 : 36 3 41
  6 Orosháza FC 28 10 11 7 44 : 36 8 41
  7 Mezőkövesd-Zsóry 28 11 7 10 39 : 37 2 40
  8 Nyíregyháza Spartacus FC 28 9 13 6 47 : 44 3 40
  9 Balmazújváros Sport 28 11 6 11 45 : 38 7 39
  10 Dunakanyar-Vác 28 11 4 13 42 : 44 -2 37
  11 Újpest FC B 28 10 6 12 42 : 57 -15 36
  12 Szeged 2011 28 9 6 13 38 : 39 -1 33
  13 Kazincbarcikai SC 28 9 5 14 30 : 40 -10 32
  14 Honvéd-MFA 28 8 7 13 33 : 42 -9 31
  15 REAC 28 8 7 13 41 : 53 -12 31
  16 Vecsés FC 28 3 8 17 18 : 45 -27 17

Gólmánia: Balmazújváros-Békéscsaba 1-1


Fotosokk: Bogozd ki!