Hazai pályán nyert a Rayo, négy gólt lőve gálázott a Betis

NemzetköziSegunda Division 2010. aug. 30. 19:360

Öt mérkőzéssel folytatódott a spanyol másodosztály első fordulója.

Segunda División: győzelemmel rajtolt a Barcelona

NemzetköziSegunda Division 2010. aug. 30. 9:570

Tegnap útjára indult a másodosztályú spanyol bajnokság is, pályára lépett a Tenerife, a Recreativo és a Barcelona B is.

Segunda: A Real Sociedad és a Levante is az élvonalban

NemzetköziSegunda Division 2010. jún. 13. 22:510

Egyre tisztább a helyzet a spanyol másodosztályban. A hétvégén megtartott játéknapon biztossá vált, hogy a Real Sociedad és a Levante is a következő szezont, már az élvonalban folytathatja. A harmadik feljutó, illetve a kiesők kiléte – a már fordulókkal ezelőtt búcsúzni kényszerült Castellón-on kívül – egyelőre bizonytalan.

Továbbjutó helyen a Betis

NemzetköziSegunda Division 2010. jún. 7. 12:101

A közelgő világbajnokság ellenére sem állt meg az élet a spanyol másodosztályban. A hétvégén került megrendezésre a Segunda División 40. fordulója, melynek igazi győztese a Betis alakulata, akik győzelmükkel megkaparintották a 3. még Primera División tagságot jelentő helyet.

Valladolidban folytathatná Baraja

NemzetköziSegunda Division 2010. jún. 1. 14:520

A másodosztályban köthet ki az egykori spanyol válogatott középpályás. Baraja 2000-től 2006-ig spanyol válogatott volt, játszott a 2002-es világbajnokságon és a 2004-es Európa-bajnokságon is. A veterán futballista szabadügynök lett, és már négy klub is felvette a kapcsolatot a képviselőjével: a Real Zaragoza, a Levante, a Hércules és a Real Valladolid.

Segunda: A Murcia fölényes győzelme ellenére is kieső helyen

NemzetköziSegunda Division 2010. máj. 31. 11:330

Szombat kora este az ausztriai Innsbruckban lépett pályára Szaúd-Arábia legjobbjai ellen a világbajnokságra készülő spanyol labdarúgó-válogatott. A találkozót a 92. percben Fernando Llorente fejese döntötte el. Mindezek árnyékában vette kezdetét a spanyol másodosztály soron következő fordulója, ahol volt néhány meglepő eredmény.

Segunda: Mennyit bír a Sociedad?

NemzetköziSegunda Division 2010. máj. 27. 18:010

A hétvégén kerül megrendezésre a Segunda División 39. fordulója. Nem sokkal a bajnokság vége előtt, több csapat sorsa bizonytalan a jövőre nézve. Az élmezőnybe illetve a hátsó szekcióba tartozó csapatok küzdelme kellemes kikapcsolódást ígér a futballrajongók számára Hispániából.

Segunda: Botlott a listavezető, kiesési rangadót nyert a Cadiz

NemzetköziSegunda Division 2010. máj. 24. 13:050

A csúcsformában lévő Betis alakulatánál a Real Sociedad tette tiszteletét a 38. játéknap vasárnap megtartott fordulójában. Továbbá igazi alsóházi rangadót tartottak a Ramón de Carranza Stadionban, ahol két kieső helyen lévő csapat a Cadiz és a Murcia feszült egymásnak. Rövid összefoglaló a Segunda División 38. fordulójának tegnapi mérkőzéseiről.

Segunda: A Levante egy lépéssel közelebb a Primera División-hoz

NemzetköziSegunda Division 2010. máj. 23. 21:130

A spanyol másodosztály szombati játéknapja nem szűkölködött eseményekben. Felsőházi rangadó és kiesés elleni küzdelem is szerepelt a terítéken. A Real Union, Numancia felett aratott meglepetésszerű győzelmének köszönhetően (4-3) a bajnokság szoros végjátékkal érhet véget. Sőt az Elche reményei is tovább élnek az első osztályban való indulással kapcsolatban. Simon András ezúttal sem kapott lehetőséget a Cordoba együttesében, amely simán kikapott.

Segunda: Alsó- és felsőházi rangadók a 37. játéknapon

NemzetköziSegunda Division 2010. máj. 22. 8:441

A spanyol másodosztályban 3 fordulóval a vége előtt 5 csapatnak van esélye kiharcolni az élvonalbeli tagságot. Az élmezőny nagyon szoros, így az elhullajtott pontok bármelyik csapatot érzékenyen érinthetik. A Liga Adelante jelenlegi listavezetője a Real Sociedad, ennek ellenére Martin Lasarte Arrospide csapata nem dőlhet nyugodtan hátra.

Simon nem kapott lehetőséget

NemzetköziSegunda Division 2010. márc. 15. 19:020

Simon nélkül kapott ki a Cordoba hazai pályán a Real Murcia csapatától. A hazaiak nem játszottak jól, csak pontrúgásokból voltak veszélyesek, így megérdemelten kaptak ki. Nézzék meg a Segunda Division legérdekesebb pillanatait videón.

Kiesési rangadót vívnak Stieberék

BeharangozóBundesliga 2, Championship, Segunda Division, Serie B 2010. márc. 12. 19:310

A német , angol és az olasz másodosztályban is idegenben játszanak a magyar játékosok csapatai. Stieber Zoltán klubjának sürgősen el kell kezdeni a pontokat gyűjteni ha, nem akarja a következő szezont a harmadik ligában kezdeni.

Király bravúros győzelemmel segítette Torghellét

NemzetköziSegunda Division 2010. márc. 9. 12:440

Légióskörkép Európából. Tisza gólt lőtt ismét és nyert csapatával. Simon András Cordoba-ja nem járt szerencsével a Las Palmas otthonában. Nyert az 1860 München és az Augsburg is, igaz utóbbi magyarjai nélkül. A Koblenz viszont kikapott.

Rangadók Olaszországban, Priskinéknél bemutatkozik az új edző

BeharangozóChampionship, Segunda Division, Serie B 2010. márc. 6. 12:460

Öt európai topliga másodosztályában is érintettek a magyar játékosok. Előzetes esélylatolgatás Angliából, Olaszországból, Németországból, Spanyolországból és Belgiumból.

Tisza megint gólt szerzett

NemzetköziChampionship, Segunda Division 2010. márc. 1. 14:300

Felemás hétvégét zártak magyar légiósaink a külföldi topligák másodosztályú bajnokságaiban. Gyepes Gábor és Buzsáky Ákos nem sok mindennek örülhetett, de Tisza és Vass már annál inkább mindketten gólt szereztek.

Tabella - NYUGAT

Hely Csapatok M Gy D V Gólok GK Pont
  1 Ajka 3 2 1 0 10 : 5 5 7
  2 Barcsi SC 3 2 1 0 6 : 3 3 7
  3 Pécsi MFC 3 2 0 1 5 : 2 3 6
  4 Gyirmót SE 3 2 0 1 7 : 5 2 6
  5 Győri ETO II 3 2 0 1 5 : 3 2 6
  6 FC Tatabánya 3 2 0 1 4 : 3 1 6
  7 Honvéd II 3 2 0 1 3 : 2 1 6
  8 Videoton II 3 1 2 0 9 : 5 4 5
  9 Szigetszentmiklós 3 1 1 1 4 : 5 -1 4
  10 Kaposvölgye VSC 3 1 1 1 5 : 7 -2 4
  11 Veszprém 3 1 0 2 3 : 3 0 3
  12 FTC II 3 1 0 2 5 : 6 -1 3
  13 Bajai LSE 3 1 0 2 3 : 7 -4 3
  14 Budaörs 3 0 1 2 2 : 5 -3 1
  15 BKV Előre 3 0 1 2 3 : 8 -5 1
  16 Kozármisleny 3 0 0 3 0 : 5 -5 0

Tabella - KELET

Hely Csapatok M Gy D V Gólok GK Pont
  1 Békéscsaba 3 2 1 0 7 : 1 6 7
  2 Nyíregyháza 3 2 1 0 7 : 2 5 7
  3 Orosháza 3 2 1 0 8 : 4 4 7
  4 Kazincbarcika 3 2 1 0 7 : 4 3 7
  5 Vecsés FC 3 1 2 0 6 : 3 3 5
  6 DVTK 3 1 1 1 6 : 5 1 4
  7 Makó 3 1 1 1 5 : 4 1 4
  8 MTK Budapest II 3 1 1 1 5 : 5 0 4
  9 Mezőkövesd 3 1 1 1 3 : 3 0 4
  10 REAC 3 1 1 1 5 : 6 -1 4
  11 Dunakanyar - Vác 3 1 0 2 4 : 6 -2 3
  12 Bőcs KSC 3 1 0 2 3 : 5 -2 3
  13 Újpest B 3 1 0 2 4 : 10 -6 3
  14 Hajdúböszörmény 3 0 1 2 3 : 6 -3 1
  15 DVSC II DEAC 3 0 1 2 2 : 6 -4 1
  16 Restart Ceglédi VSE 3 0 1 2 2 : 7 -5 1

A nap videója


A nap képe