Élre állt a Siena a Serie B-ben

NemzetköziFocilégió, Serie B 2010. szept. 19. 15:392

Kevés gól esett a Serie B ötödik fordulójának szombati játéknapján. A Siena hazai pályán aratott győzelmével az élre ugrott. A Regginában a kispadon kapott helyett Kovácsik Ádám, míg a Triestina magyar légiósa, Filkor Attila végig a pályán volt, ám klubja hazai pályán nem bírt a vele azonos pontszámmal álló Padovával.

Rangadókkal folytatódik a Serie B

BeharangozóFocilégió, Serie B 2010. szept. 18. 13:191

Az ötödik forduló küzdelmeire kerül sor az olasz másodosztályú bajnokságban, a Serie B-ben. Szombaton több érdekes mérkőzést is játszanak, ezek közül kiemelkedik az Ascoli- Empoli, a Torino-Novara és a Siena-Atalanta összecsapás.

Filkorék ikszeltek az Empoli otthonában

NemzetköziSerie B 2010. szept. 12. 14:350

A Seria B negyedik fordulójában Filkor Attila együttese, a Triestina 1-1-es döntetlent játszott az Empoli vendégeként.

Serie B: Filkor játszott, Kovácsik kispadozott

NemzetköziSerie B 2010. szept. 6. 12:300

A hétvégén a válogatottaké volt a főszerep, szerte Európában a 2012-es Európa-bajnokság selejtezőit vívták, azonban volt ahol bajnoki mérkőzést is rendeztek, így az olasz másodosztályban is. Filkor Attila pályára is lépett a Triestina együttesében. Kovácsik Ádám viszont csak padozott a Reggina-ban, a Piacenza ellen nyertek 2-0.

Döntetlen dömping a Serie B-ben

NemzetköziSerie B 2010. aug. 30. 8:490

Kilenc mérkőzéssel folytatódtak az olasz másodosztály küzdelmei, melynek szombati játéknapján öt mérkőzésen is döntetlen született.

Otthon kapott négyet a Livorno

NemzetköziSerie B 2010. aug. 23. 15:500

Itt megnézheti az olasz Serie B teljes gólösszefoglalóját. Tíz találkozót rendeztek. Atalanta, Siena, Reggina, Piacenza és a többiek.

Nyert a Serie B favoritja – videó!

NemzetköziSerie B 2010. aug. 21. 11:460

Az olasz másodosztály nyitónapján a bajnoki címre is esélyes Atalanta fogadta Vicenza csapatát.

Serie B: Vass Ádám a Serie A-ba jutott

NemzetköziSerie B 2010. jún. 14. 12:200

A Brescia hazai környezetben harcolta ki a Serie A-s tagságot. A Torino ellen léptek pályára a rájátszás döntőjében, ahol 2–1-re nyert a Brescia, ezzel pedig az olasz labdarúgó-bajnokság élvonalába jutott a kék-fehér csapat. Vass Ádám végig játszotta a döntő mindkét mérkőzését és jó teljesítménnyel vette ki a részét a feljutás kiharcolásából.



NESS HUNGARY NB II - NYUGAT

Hely Csapatok M Gy D V Gólok GK Pont
  1 MTK Budapest FC 28 21 5 2 66 : 18 48 68
  2 Kozármisleny FC 28 16 4 8 47 : 28 19 52
  3 Gyirmót FC 28 14 6 8 48 : 42 6 48
  4 Duna FC Tatabánya 28 14 5 9 44 : 31 13 47
  5 FC Ajka 28 13 8 7 45 : 32 13 47
  6 Veszprém FC 28 12 8 8 42 : 35 7 44
  7 SzTK-Erima 28 10 9 9 48 : 36 12 39
  8 Videoton-PFA 28 9 11 8 35 : 32 3 38
  9 Bajai LSE-Kaló-MÉH 28 10 7 11 44 : 45 -1 37
  10 Ferencváros II 28 10 4 14 42 : 50 -8 34
  11 BKV Előre SC 28 9 7 12 32 : 42 -10 34
  12 MVM Paksi FC II 28 7 9 12 25 : 38 -13 30
  13 Győri ETO FC II 28 7 7 14 36 : 48 -12 28
  14 SVSE-GYSEV-Goldschmidt 28 6 9 13 24 : 47 -23 27
  15 Dunaújváros PASE 28 7 3 18 23 : 57 -34 24
  16 Budaörsi SC 28 6 4 18 36 : 56 -20 22

NESS HUNGARY NB II - KELET

Hely Csapatok M Gy D V Gólok GK Pont
  1 Egri FC 28 17 5 6 38 : 23 15 56
  2 Békéscsaba 1912 Előre SE 28 13 12 3 42 : 25 17 51
  3 Szolnoki MÁV FC 28 15 4 9 51 : 31 20 49
  4 Restart-Ceglédi VSE 28 12 5 11 41 : 40 1 41
  5 DVSC-DEAC 28 11 8 9 39 : 36 3 41
  6 Orosháza FC 28 10 11 7 44 : 36 8 41
  7 Mezőkövesd-Zsóry 28 11 7 10 39 : 37 2 40
  8 Nyíregyháza Spartacus FC 28 9 13 6 47 : 44 3 40
  9 Balmazújváros Sport 28 11 6 11 45 : 38 7 39
  10 Dunakanyar-Vác 28 11 4 13 42 : 44 -2 37
  11 Újpest FC B 28 10 6 12 42 : 57 -15 36
  12 Szeged 2011 28 9 6 13 38 : 39 -1 33
  13 Kazincbarcikai SC 28 9 5 14 30 : 40 -10 32
  14 Honvéd-MFA 28 8 7 13 33 : 42 -9 31
  15 REAC 28 8 7 13 41 : 53 -12 31
  16 Vecsés FC 28 3 8 17 18 : 45 -27 17

Gólmánia: Balmazújváros-Békéscsaba 1-1


Fotosokk: Bogozd ki!